Kultúra

2014.01.10. 10:05

Festményekkel kifejezett tájszeretet

Zirc - A képek kiállítását sem az alkotó kezdeményezte, úgy kérte fel a zirci közművelődési intézmény.

Kelemen Gábor

György Ferenc alkotásaiból nyílt kiállítás a zirci városi könyvtárban. Csak gyönyörű festményeket látni, a készítőiről sehol egy adat. Megnyitója sem volt a tárlatnak. Mindezek hallatlan szerénységre vallanak, s mint kiderül, a képek kiállítását sem az alkotó kezdeményezte, úgy kérte fel a közművelődési intézmény. Ennek ellenére örömmel beszél arról, hogy feleségét gyakran megállítják a boltban, s gratulálnak neki.

A család más szempontból is szóba kerül, hiszen azt mondja, a gyermekeinek, unokáinak fest, általuk is nyert indíttatást a képzőművészetre. Ez az első önálló tárlata, de nem ismeretlen művészi oldaláról György Ferenc: több rendezvényen is megjelent már a képeivel, és egyedüli volt, akinek két alkotását is továbbjuttatta a közönség a pohlheimi testvérvárosi kiállításra.

A várpalotai születésű, de már hét éves kora óta Zircen élő György Ferenc elsősorban tájképeket fest, a városi könyvtárban nyílt kiállításának is ez a témája. A tárlatot már nagyon sokan megtekintették. Fotó: Kelemen Gábor

A festészettel csak nyugdíjasként kezdett el foglalkozni, pedig tanárai szerették volna, ha képzőművészeti pályára megy. A műszaki vonalat választotta, a pesti Kandó Kálmán Felsőfokú Technikumot végezte el. A szakmájában helyezkedett el, volt a háztartási gépeket javító Gelka szervizvezetője, dolgozott villanyszerelőként a bányában, s csoportvezetőként a Bakonykarszt zirci mérnökségén, ahonnan nyugdíjba ment.

Van a falakon csendélet és portré is, de a huszonöt kiállított kép egyértelműen arról árulkodik, hogy a zirci alkotó a bakonyi táj szerelmese. Képei javát természeti kirándulások ihlették, a tájrészleteket gyakran emlékezetből vitte fel a vászonra. A zirci arborétum nevezetes fájának megfestéséhez viszont szükség volt helyszínrajzra – meséli –, amíg az unokák a nagymamával játszottak az angolkertben, a nagypapa a több mint négyszáz éves kocsányos tölgyről készített grafikát. Szinte a környék összes településéről őriz rajzot, azt mondja, ezeket majd akkor festi meg, ha kedve tartja. Számára ugyanis nem megélhetési forrás a képzőművészet, képet is csak annyit ad el, hogy az anyagköltsége megtérüljön. Hobbijának vallja a szakmáját, így nincs ideje unatkozni, ha éppen nem festeget, akkor a számítástechnikai eszközöket javítja meg a rokonságnak.

György Ferenc alkotásai január közepéig lesznek láthatóak a városi könyvtár közművelődési klubtermében, leszámítva azokat a festményeket, amelyek a gyermekeké. Ők ugyanis azt kérték, hogy az édesapjuk képei az ünnepekre újra ott legyenek az otthon falán.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!