Kultúra

2016.12.21. 12:06

Finn mintára szervezték meg a hagyományos karácsonyi éneklést

Veszprém – A Veszprémi Magyar Finn Egyesület (VeMaFi) és az evangélikus gyülekezet közösen szervezte meg a hagyományos adventi éneklést az evangélikus templomban.

Balla Emőke

A gyülekezetnek régóta van kapcsolata a finn testvérváros, Rovaniemi evangélikus gyülekezetével, így örömmel fogadta a Veszprémi Magyar-Finn Egyesület kezdeményezését, hogy a finnek szokását követve közösen készítsék lelküket karácsonyra, az Úr eljövetelére, együtt énekeljék az adventi és a karácsonyi énekeket. Finnországban sokéves hagyomány, hogy a Kauneimmat joululaulut programon advent idején az evangélikus templomban elhangzanak a legszebb, legnépszerűbb, legkedvesebb karácsonyi dalok.

Veszprémben 2009-ben vált hagyományossá a VeMaFi és a gyülekezet által szervezett program. Elhangzottak az ismert adventi és a karácsonyi énekek, például a Jöjj, népek Megváltója, a Mennyből az angyal, a Fel útra, ti hívek, a Pásztorok, pásztorok, a Krisztus Urunknak áldott születésén, a Csendes éj címűek. Ahogyan tavaly, úgy idén is megszólalt néhány dal finnül: „Jeesus Kristus meille nyt neitseestä on syntynyt.”

Az éneklőket Szoboszlai András, a VeMafi elnöke és Isó Dorottya evangélikus lelkész köszöntötte. Az egyesület elnöke szólt arról, hogy Veszprém idén a Fejér megyei Iszkaszentgyörggyel közösen viselte a Finnugor kulturális főváros címet, a VeMaFi közreműködésével változatos programok sorozatában mutatták be a finn, az észt és a többi finnugor nép történelmét, életét, nyelvét, művészetét. Közreműködött Kiss Szilvia, a gyülekezet kántora és Balogh Ferencné, aki verseket olvasott fel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!