Kultúra

2014.06.18. 13:30

Hamarosan hatvan éves lesz Grimm József, a város egyik ismert és kedvelt festője

Balatonfüred - Hatvan kép látható június 25-ig a Kisfaludy Galériában, Grimm József alkotásai, főleg tájképek.

Varga Ibolya

Hatévesen került egy közeli kisebb településről Balatonfüredre Grimm József és egy csapásra otthon érezte magát. Itt nőtt fel, ennek a városnak lett a része, polgára, megjelenítője. Igen sokan ismerik személyesen is, hiszen nyaranta a móló bejáratánál évtizedek óta portrét rajzol a vendégekről.

- Már általános iskolás koromban kitűntem rajzaimmal az átlagból - emlékezik vissza a műtermében, ahol a festőállványon éppen egy tájkép látható, a laikusnak késznek tűnik. A város, a Balaton, a körülöttem élő emberek megörökítése okozott örömöt nekem. Különböző önképző körökben tanultam a szakma fogásait itt helyben, Veszprémben és Budapesten. Első meghatározó mesteremnek Vágfalvi Ottót tartom, akihez a hetvenes évek végén jártam. Manapság Kádár Tibor alkotói körének a tagja vagyok.

Grimm József a fotórealizmus egyik jeles képviselője. A jelentős festőművészek már a XIX. században is használták a fényképészetet a vázlatkészítésben, az irányzat mai képviselői a fényképekhez hasonló részletességgel, aprólékossággal mutatják meg azt, ami érdekes számukra. Kissé csúfot is űznek az érzékszerveinkből, hiszen a fényképezőgép objektívje mindent máshogy lát, mint a tudatunk által befolyásolt szemünk.

A kiállítás nem visszatekintő, hanem az utóbbi évek kedvencei láthatók és néhány olyan kép, melyet barátoknak készített kérésre, vagy meglepetésként és úgy érzi, hogy helye van ebben a környezetben. Sok kikötői képet látunk, ez nem véletlen, hiszen rendkívüli módom meg tudja ragadni a víz állandósága és örökös változása, mozgása. A hajókat is szereti. Amikor belépünk a galériába, elsőként grafikákat láthatunk, hiszen előbb lett grafikus, mint festő. Huszonnégy évvel ezelőtt nyitotta meg a grafikai stúdióját. Akkoriban sokan kezdtek vállalkozni, igény volt arra, hogy megtervezzék az arculatukat. A tájképek másik része Balatonfüredet és a környező településeket örökíti meg, Láthatunk jellegzetes ódon pincéket, kis falusi házakat is. A virágok közül a kedvence a nőszírom, ebből is többet látunk. Találkozunk egy rózsacsokorral is, aminek története van. A lányának szedték a vejével az anyukája kertjében szültésnapjára és olyan szépre sikeredett a csokor, hogy meg kellett örökíteni. Látunk még néhány csendéletet, egy részük az otthoni környezetben, másik felük pedig a környező települések pincéiben készült. Balatonfüred a szőlő és a bor nemzetközi városa, a róla szőlő képeken is biztos helye van a szőlőnek és a bornak.

 

Visszatekintés majd tíz év múlva

Grimm József június 23-án ünnepli a hatvanadik születésnapját, ebből az alkalomból állították össze hatvan képből a Grimm 60 című kiállítást a Kisfaludy Galériában. Ez nem olyan összeállítás, amelyikben pontosan követhetnénk az alkotó korszakait, nem is a keletkezés éve szerint csoportosították a képeket. A grafikák és a festmények különülnek el. Az alkotóművészek hatvan éves korukban még erejük teljében vannak. Grimm József úgy tervezi, hogy majd tíz év múlva állít össze egy olyan anyagot, ami visszatekint a múltra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!