Füredfest - Jókai újra a fürediek között

Telitalálat Jókait játszani Füreden, az író természetes közegében, ahol nyaranta élt és alkotott egykor. Még jobb lett volna kivinni szabad térre, a nyári színpadra, s nem a sportcsarnokba beszorítani. Szabad téren tökéletesebb lett volna az illúzió, bár a szúnyogok miatt nyilván kevésbé komfortos.

Vándorfi jó érzékkel a drámai szálat emeli ki az új adaptációban, a konfliktust Baradlayné és férje, illetve a császárpártiak és az 1848-as szabadságharc nemzeti érzelmű támogatói között. A regény mesés elemeit a tömeg mozgatása és a szereplők karaktere őrzi. Szerencsésen találkozik a Pannon Várszínháznak az az adottsága, hogy sok gyermekszereplőt alkalmaznak, Jókainak azzal az alapvető vonásával, amit Szerb Antal gyermekiességnek nevez, mondván, éppen ez Jókai műveinek legfőbb varázsa. Számomra a füredi bemutató egyik legemlékezetesebb jelenete, amikor fekete öregasszonyruhába öltözött kislányok éneklik az ősi siratókat.

A kőszívű ember fiai nemzeti összefogásra és önbizalomra nevelő olvasmány, szellemi kapocs a magyar múlthoz. Húsz évvel az elveszett '48-as szabadságharc után írta Jókai a halálos álomba dermedt magyarság vigasztalására. A nemzeti öntudaton kívül az élet olyan alapvető szenzációi foglalkoztatják, mint a szerelem, szeretet és halál, gyermeki optimizmussal ír róluk. Nála a világ jóindulatú férfiakból és nőkből áll, de itt-ott intrikusok is tenyésznek a sötétben a bútorok mögött. Vándorfi László rendezésében a romantikus fűtöttség és pátosz némi hideg fényt, katonás keménységet kap a gyorsan pergő stilizált jelenetekkel. Mint minden rendezésében, most is nagyon színpadias: nagy súlyt helyez a szereplők csoportjainak artisztikus mozgatására, az akusztikai és látványeffektusok egybehangolására. Kitűnő alkotótársai, Rossa László zeneszerző és Krámer György koreográfus átsegítik a gondolatilag vázlatosabb részeken. Fontos dramaturgiai funkciót kap az élő zene és a színpadi mozgás. Utóbbi mintegy ironikus kommentárját adja a korszaknak, a szürreális tömegjelenetekben szédülten, összefogózva mulatozik a bécsi udvar és a körülöttük élősködő léhűtők.

Egyszerű, dekoratív szcenikai megoldásokat alkalmaz a rendező, középen egy szinttel megemeli a színpadot, erre állítja Baradlaynét, így hangsúlyozva  távolságtartását a haldokló férjétől. Ugyanakkor nagy teret hagy az úri mulatozás stilizált tánclépéseiben, illetve a szabadságharc vad indulatainak. A színpad hátterében óriás fémkalitka áll, amely hol a börtön előképeként, hol épületként, hol a forradalom barikádjaként működik. Fontos szerepe van még egy nagy klasszikus tükörnek, ebben jelenik meg a kísértet Baradlay.

A főszerepben Kubik Anna az egyszerűség monumentalitásával tragikusan fenséges hősnőt formál Baradlaynéból, aki bár látszólag ura kísértetével, de sokkal inkább önmagával viaskodik, a drámai konfliktus magában a szereplőben játszódik le, legbelül. "Én jót akartam, Isten a tanúm. Nem tudtam, hogy így fájni fog" - mondogatja legkisebb fia véres ingét magához szorítva. A nemzetért és a családért önfeláldozásra neveli gyermekeit a szeretet parancsával, amit Jenő szó szerint vesz és a kivégzők elé áll Ödön helyett. Lefojtottság és belső tűz jellemzi Kubik Anna játékát, képes egyesíteni a valódi emberi nagyságot az esendőséggel. Ez a zárójelenet az előadás leghagyományosabb és színészileg legszebb részlete.

A többiek, az előadás dramaturgiájából adódóan is, csak körvonalaikban rajzolják meg a szerepeket, gyorsan pörgő képek, jelenetek váltják egymást. Gazdag Tibor három szerepet is játszik, Baradlay Kázmért, Pál urat és Haynaut, ami sokoldalúságát bizonyítja, de mivel ezek dramaturgiailag passzív figurák, nincs mód árnyalni. Szelle Dávid jól érzékelteti a legkisebb fiú mérhetetlenül naiv, vak lelkesedését, minden iránt, ami útjába kerül, mígnem megtalálja  a küldetését. Kékesi Gábor (Richárd), Zayzon Csaba (Ödön), Telegdi Kamilla (Edit), valamint Bánfi Kata (Aranka) magabiztosan, tehetségesen oldják meg feladatukat. Az előadás legkomikusabb figuráját, Tallérossy Zebulont Egyed Brigitta játssza, kénytelen kimódolt lenni, nemcsak a tájnyelvi artikuláció folytán, hanem mert fiatal nő létére öregedő férfi intrikust alakít. Oravecz Edit (Plankenhorstné) és Stefancsik Annamária (Alfonsine) régóta érlelt, szinte tárgyilagos bosszúszomjjal hozzák a negatív figurákat. Az egész színészgárda és tánckar apraja-nagyja részese a sikernek, Jókai Füreden való ébresztésének.

Gyermeki jóság és öreges megértés

Jókai Mór a 19. század legszeretetreméltóbb alakja, csupa gyermeki jóság és öreges megértés, el nem apadó mesélő kedv. Tisztalelkű és romlatlan. Sorsának irányítását rábízta a körülötte lévő asszonyokra és barátokra olyan szelídséggel, hogy ő maga sem vette észre és megmaradt annál a látásnál, ahogy a pápai önképzőkör kis festője, Jókai Móric látta a világot - éppúgy látta közel 80 éves korában is - írja róla Szerb Antal. Gyermeki beállítottságának következménye a nemzeti és általános optimizmus.