Kultúra

2017.03.30. 08:59

Grafikáim - Hegedűs János kiállítása az Agórában

Veszprém – Grafikáim címmel nyílt meg Hegedűs János kiállítása szerdán az Agóra Veszprém Városi Művelődési Központban.

Rieger Zsanett

A kiállítást Töpler László székesfehérvári szatírikon – festő nyitotta meg, aki néhai osztálytársának életművéről, munkásságáról beszélt. Mint mondta, munkáit felemelő látni, és azt, hogy hova jutott el, ezért őszintén csodálja. A képek önmagukért beszélnek, azért mert rólunk, magunkról szólnak, bánatainkról, félelmeinkről, de örömeinkről is, jegyezte meg a kiállított munkákról.

Még hozzátette, az alkotó gyerekkora óta szeret rajzolgatni, és 1997 óta szerepelnek kiállításokon a művei.  Olyan stílusok hatottak művészetére, mint az avantgárd vagy a kubizmus. Hegedűs János ízig- vérig kazincbarcikai grafikusművész.

Nem csak mert ott él, hanem mert emberközpontú grafikáinak gondolati és lélektani anyagát adja ez a hely, az egykori „magyar Ruhr –vidék „ és népének hétköznapi útkeresései, az ottaniak egymásra utaltsága, egymásra odafigyelései, s közös hite, reménysége, kölcsönös tisztelete. A művész állandó témája ugyanis az ember: a szerető és szeretetre vágyó, a bizakodó és a reményvesztett, a szakralitás felé, s attól elforduló, az erős és a gyenge.

Hegedűs János az egyéni hangvételű művei emellett következetes átörökítését, hiteles adaptációját jelentik mindannak a szellemi – kulturális hagyatéknak, melyet a művészettörténetben Szász Endre, Szalay Lajos vagy Würtz Ádám munkája, életpályája jelentett.

A megnyitón közreműködött még a veszprémi Gizella Nőikar, akik énekükkel emelték a rendezvény fényét. Hegedűs János éppen húsz éve állít ki, illusztrál versesköteteket, kiadványokat. Az április 18- ig látogatható kiállítását megtekintők számára így külön öröm, hogy ezen az évfordulón Veszprémben is láthatják a grafikusművész munkáit.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!