Fotó: Bús Csaba / MTI

Kásler Miklós: a rokonok megbecsülése a magyarok jövőjének záloga

A magyarok származástudata, önazonossága, egymás iránti tisztelete és szeretete, rokonaik megbecsülése egyben a jövőjük záloga – mondta az emberi erőforrások minisztere az V. Ősök Napja ünnepélyes megnyitóján.

Kásler Miklós bugacpusztai beszédében emlékeztetett: Álmos küldetése az volt, hogy összegyűjtse a rokon népeket és erőszövetséget kovácsoljon. Művét vitte tovább az utolsó fejedelem, Vajk – az első magyar király, István -, aki ezt a küldetéstudatot új dimenzióba emelte. Úgy alakította ki keresztény államát, hogy az ősök hagyományára, hagyatékára építkezett.

A szuverenitásra, az integritásra, a függetlenségre, a hagyományok és az ősök tiszteletére – tette hozzá.

Hangsúlyozta, ez volt az a biztos alap a magyar nép sanyargattatásainak és véráldozatainak időszakában, amire újra és újra új hazát építhettek.

Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke kiemelte: nincs olyan szeglete a történelmi Magyarországnak, ahol a helyi érték tudatos feltárásakor ne jelent volna meg az ősök értéket, minőséget teremtő tudása, egészséges gondolkodást és életmódot közvetítő példázata.

Hangsúlyozta, újra és újra bizonyosságot nyer, hogy a magyarok múltja több évezredes gyökérzete sebezhetetlen. Hiába rombolták várait, hiába pusztították falvait, fosztották ki sírjait, hiába hamisítják történelmét és eredetét.

Az Országgyűlés alelnöke szerint, „a közeli és a távoli magyar múlt ellenáll”, és nemcsak a magyar hit- és mítoszvilág éltető ereje vagy a hagyományokat különféle formában feltárók miatt, hanem a fiatal tudósnemzedék is rendre megkísérli az „évtizedek bűnös mulasztásait pótolni.”

Mint mondta, „a múlt ugyanis nincs magától, újra és újra meg kell hódítani”, ezt bizonyítja immár Bugac is sokadik alkalommal.

Bíró András Zsolt antropológus, humánbiológus, a Magyar-Turán Alapítvány elnöke, az V. Ősök Napja főszervezője beszédében kiemelte: a magyarok és testvéreik a Kárpát-medencei magyar összefogás legnagyobb közös ünnepén méltón tisztelegnek történelemformáló nagy őseik előtt.

Hangsúlyozta: méltók a magyar névre mindazok, akik büszkén vállalják és képviselik azt az ősi hagyatékot, amit a honszerző és honmegtartó, a Kárpát-hazát felvirágoztató nagy őseik hagytak rá.

A főszervező szerint a sajátos magyar nemzeti kultúra kialakulásához és „a megmaradás nemzetévé váláshoz” szükség volt a magyarság katonai erejére, szervezettségére, államalapító és -vezérlő képességére is. Az erő mellett azonban kitartás is kellett, de szükség volt a magyar nemzet szellemi erejére is – tette hozzá.

Az idei, sorrendben ötödik Ősök Napja rendezvényei már pénteken megkezdődtek és vasárnap estig tartanak Bugacon.

Újdonság az idei rendezvényen, hogy

először tartanak nagy nomád felvonulást, amelyen több száz lovas szekerekkel, tevékkel, bivalyokkal és családtagjaikkal korhűen idézik meg a magyarok bejövetelét.

Az Attila sátrában rendezendő antropológiai és régészeti kiállításon arc-, fegyver- és ékszerrekonstrukciókat láthat a közönség, de a sátorban mutatják be az első, Erdélyben megtalált lovas hun temetkezés eredeti maradványait is.

Először tartanak bemutatót a korabeli sírleletek alapján, az eredetivel azonos anyagokból készült íjrekonstrukciókból. Emellett több nomád sportversenyt is rendeznek. Koraközépkori harcokat és csatajeleneteket is bemutatnak, de kézműves foglalkozás és -bemutató, valamint vásár is várja a látogatókat.

A háromnapos program az ősökre való megemlékezéssel, a szertűzzel ér véget.

Borítókép: Lovas hagyományőrzők az V. Ősök napja hagyományőrző fesztivál seregszemléjén Bugacon 2019. augusztus 17-én

Hozzászólások

birkózás
Nincs nyomás a Lőrincz testvéreken
nincs kegyelem / 12 perce
Nem Hasogdzsi volt az első, akit Szaúd-Arábia eltüntetett
A Vanity Fair riportere szerint a rijádi rezsim mindenütt és minden esetben hasonló módszerekkel igyekszik elhallgattatni a kritikusait.
Gyász
Mély fájdalommal és megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TARI TIBOR 55 éves korában örökre megpihent. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2019. szeptember 23-án 11 órakor lesz a Balatonalmádi Pinkóczi temetőben. A részvétnyilvánítást szíveskedjenek mellőzni. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik drága szerettünket utolsó útjára elkísérik. Gyászoló szerettei
"Míg él az ember, mindig szeret Azután nem marad más csak az emlékezet. Az élet egy múló pillanat, Akit szerettünk, emlékezetünkben marad." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy édesanyánk, nagyanyánk, dédink BATI ISTVÁNNÉ szül. Petro Erzsébet 85 éves korában csendesen megpihent. Temetése 2019. szeptember 21-én, szombaton 9.30-kor kezdődő gyászmisével lesz a monostorapáti temetőben. Gyászoló család
"Megállt a szív, megállt a kéz, Nincsen szó az ajkadon. Szívünkben örökké élsz, Mert szerettünk nagyon." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TÓTH JÓZSEF ( Feri bácsi ) 90. életévében csendesen megpihent. Temetése 2019. szeptember 24-én, kedden 13 órakor kezdődő gyászmisét követően lesz a tapolcai régi temetőben. Gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MAGYARÓSI ENDRE 57 éves korában elhunyt. Temetése szűk családi körben történik. Gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk, hogy GEORGI MIKLÓS 80 éves korában elhunyt. Temetése 2019. szeptember 23-án 14 órakor lesz a Cholnoky templomban. Kérjük, hogy egy szál virággal búcsúzzanak tőle. Gyászoló család
"Olyan csend van így nélküled, Hogy szinte hallani, Amit még utoljára Akartál mondani." (Váci Mihály) Mély fájdalommal tudatjuk, hogy DR. OROSZ SÁNDOR c. egyetemi tanár életének 94. évében csendesen megpihent. Drága halottunk búcsúztatójára 2019. szeptember 27-én 15 órakor a veszprémi Vámosi úti temető ravatalozójában kerül sor. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy EDELÉNYI-SZABÓ IMRE 72. évében örökre megpihent. Temetése 2019. szeptember 23-án 15 órakor lesz a Vámosi úti temetőben. Kérjük, részvétüket egy szál virággal fejezzék ki. A gyászoló család
"Elhagytad a házat, amit úgy szerettél, Minket és mindent, amiért küzdöttél. Szorgalmas két kezed nem dolgozik többé, Megpihent a szíved mindörökké." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy édesanyánk MÁTIS TIBORNÉ szül. Balazatics Rozália 85 éves korában elhunyt. Temetése szeptember 21-én 16 órakor lesz a kisszőlősi temetőben. Gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy ÖZV. SZAKÁCS ISTVÁNNÉ szül. Gosztonyi Ilona a pétfürdői iskola rubindiplomás tanító nénije türelemmel viselt, hosszantartó betegség után 94. évében csendben megpihent. Köszönet a Zirci Erzsébet Kórház Krónikus Belgyógyászati Osztályának, dr. Kovács László főorvos úrnak, dr. Kotis Mihály doktor úrnak és az osztály valamennyi dolgozójának a gyógyításért, gondos ápolásért, hogy édesanyánk életének utolsó szakaszát békességben, szeretetben, nyugalomban élhette meg. Végső búcsú Pétfürdőn, szeptember 21-én, 15 órakor, 14 órakor szentmise. Gyászoló családja
Mély fájdalommal és megtört szívvel tudatjuk mindenkivel, aki ismerte és szerette, hogy kislányunk EICHINGER LÉNA egy héttel a 10. születésnapja után, 50 hónap küzdelem ellenére alul maradt a betegségével szemben. Hősként harcolt, de szeptember 12-én éjszaka karjaink közül otthonából maga mellé hívta a teremtő. A kegyelet egy szál virágával, szeptember 21-én (szombaton) 15 órakor a nyirádi kis-iskola udvarán emlékezünk meg róla. Búcsúztatására a bakonygyepesi templomban szeptember 24-én (kedden) 15.15-kor kezdődő gyászmise után, 16 órakor a bakonygyepesi temetőben kerül sor. Gyászoló család
"Elfeledni téged soha nem lehet, Hisz te voltál a jóság és szeretet. Csak meg kell tanulni élni nélküled." Bánatos szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága férjem, édesapánk, nagyapánk STRAUB ANDRÁS életének 65. évében örökre megpihent. Temetése 2019. szeptember 21-én, szombaton 12.15-kor lesz a herendi temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy CSABA ISTVÁN 78 éves korában elhunyt. Temetése 2019. szeptember 20-án 11 órakor lesz a veszprémi Dózsavárosi temetőben. A gyászoló család
"Búcsúztam volna tőletek, De erőm nem engedett, Így búcsú nélkül szívetekben tovább élhetek." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy SZÁKOVITS ISTVÁNNÉ szül. Szabó Magdolna 85 éves korában elhunyt. Temetése szeptember 19-én, a 14 órakor kezdődő gyászmise után lesz a felső-iszkázi temetőben. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Weinhoffer Jánosné szül. Nyírő Mária 79 éves korában elhunyt. Temetése 2019. szeptember 24-én, kedden 15 órakor lesz a sümegi temetőben. Gyászoló család
30 éve távozott közülünk Dr. POLT MÁRK Elviselni nehéz. Örökké megtart szívünkben az emlékezés. Szeretteid
Fájó szívvel, de Isten akartában megnyugodva tudatjuk mindenkivel, aki szerette és ismerte, hogy DR. JÓNÁS OSZKÁRNÉ szül. Czéhmeiszter Brigitta ismertebb nevén Jávorszky Brigitta életének 91. évében csendesen megpihent. Végső búcsúztatása az evangélikus szertartás szerint, szűk családi körben megtörtént. Emlékét örökre megőrizzük. Gyászoló család
Halálának 2. évfordulóján megemlékezünk szeretett édesapámról PATKÓ ZSOLTRÓL. Emléked szívünkben örökké él.
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik szeretett halottunk, GERGELY KÁROLYNÉ Ihász Magdolna búcsúztatásán megjelentek. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy NÉMETHNÉ LÁSZLÓ JOLÁN életének 69. évében elhunyt. Felejthetetlen halottunktól 2019. szeptember 20-án 14.30-kor veszünk búcsút a pápai Alsóvárosi temető ravatalozójában. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy IMRE ISTVÁN 77 éves korában csendesen megpihent. Utolsó útjára kísérjük 2019. szeptember 20-án, pénteken 15 órakor Balatonfüreden a köztemetőben. Gyászoló felesége, fia és családja
Guinness-rekord / 23 perce
Ismerje meg Buborékot, a világ legkisebb lovát (videó)
Kódolatlan hetek / 24 perce
MinDig TV-s? Akkor van egy jó hírünk!
Több mint hobbi / 52 perce
Pénzt kereshetünk abból, amit élvezünk
művészet / 1 órája
Közeleg az ősz legfontosabb kulturális fesztiválja
Felkészítésből elégtelen / 1 órája
A szülők aggódnak, de mégsem beszélnek a gyerekkel
Orbán Viktor Rómában / 1 órája
Meloni boldogan követtetné országával a magyar példát