„Hej, mondd, Lee, hol lehet?” – Cseh Tamás-emlékestet tartottak Veszprémben

Cseh Tamás-emlékest Joós Tamás és Hegyi Norbert előadásában Veszprémben a rossz idő miatt nem a várban, hanem az Agórában. „Átlátszó víz legyen” ez a cím. Hívószóvak ezek egy vagy több generációnak. Körbenézve többnek. A dalnok, a gitáros énekmondó, egy korszakot szimbolizáló előadó legendás számai összekötő kapocsként működnek. Frontátvonulásról, Fehér babákról, Műcsarnokról, Antoine és Désiré-ről, Mélyrepülésről. Összekacsintások ezek, sajátos mosolyra fakasztó jelbeszédek, az „emlékszel” kezdetű sztorik, amikor Annákról, Évákról, Icákról beszélhettünk, akik valójában nem is Annák, Évák, Icák, csak a képzeletünkben váltak azzá. Albérleteinkben, presszókban, munkásszálláson, vonaton, stoppolva, fal mellett meghúzódva, lépcsőházba betérve, gangon állva, füstös életekkel, üres zsebbel, fütyülve a világra Budapesttől Salgótarjánon át a Balatonig. Mert mi maradunk itt. Itt maradunk.

Cseh Tamás dalai személyes történetei a léleknek, a hatvanas, hetvenes, nyolcvanas éveknek. Legyen szó az alkotótárs és barátról Másik Jánosról, Bereményi Géza megfejthetetlen és korszakot átölelő zseniális szövegeiről, Csengey Dénes mély gondolatú verseiről és mindarról, amitől a dalok ma is élnek.

Joós Tamás és Hegyi Norbert több éve járják az országot ezzel a műsorukkal. Színes kaleidoszkópként idézik meg Cseh Tamás dalait, korszakait, szellemiségét, tartják fenn emlékét. Két gitáros egy célért lép színpadra. Együtt szeretnék újra átélni mindazt, ami visszahozhatatlan, de időben megmarad. Áthangszerelték a dalok egy részét, a maguk érzéseire, gondolataira, hangulataira igazították ezeket a pár perces történeteket, amelyek évtizedek nyomaként jeleníti meg kicsomagolt életvonalainkat. Amikor úgy érezhetjük, ami velünk történik, mindannyiunkkal történik.

Nem volt zavaró a páros gitározás ezekhez az egyszemélyes vallomásokhoz. Sőt, új utakat nyitott meg a dalok és a közönség számára. Úgy hatott a kettősük, akár a vándorénekesek megérkezése egy középkori várba, hogy arról meséljenek, mi is történik akkor, amikor nem állnak ostrom alatt a falak. Balladákat énekeltek időutazóként, a múlt és a holnap üzeneteivel. Bravúrosan, őszintén átrostálták saját életükön mindazt, ami találkozási pont. Origó azoknak, akik ma is őrzik apa kalapját. Cseh Tamás utánozhatatlansága abban rejlik talán, amiben a személyiségének a hatása és varázsa: kiválasztottságban és természetességben.

A két gitáros nem utánozni és megfejteni akarta őt, hanem hitelesen, belső örömből képesekké váltak színvonalasan tolmácsolni ezeket a legendás számokat. Mellé rakták az alkotó ember titkát, méghozzá magvető emberként. Nem a Nap fölé törekszenek ők, hanem annak erejével, sugarával hozzák még néha az árnyékos létezésünkbe is a fényt.

A jó hangulatú esten a dalok tovább éltek, nem imamalomként, poros polcra feltéve és elfelejtve, hanem közösen morzsolt vagy énekelt szavaink, történeteink krónikájaként. Mert így éltük ezt meg mi együtt. Amikor egy szájharmonika síró hangfoszlányai között azért egymástól is kérdezhetjük: „Hej, mondd, Lee, hol lehet?”

Cseh Tamás mindig tudta. Varázslóként, az énekmondók naplovagjaként.