Kultúra

2011.12.21. 07:11

Hiánypótló könyv jelent meg a székely hadosztályról

Várpalota - Az 1918-ban létrehozott székely hadosztálynak hivatott mementót állítani a közelmúltban megjelent hiánypótló monográfia, amelyet a Krúdy Gyula Városi Könyvtárban mutattak be az érdeklődőknek.

Szabó Péter Dániel

A veszprémi levéltárnál dolgozó Nagy Szabolcs a nyíregyházi Gottfried Barnával karöltve vágott neki a témakör feldolgozásának. Elhangzott, hogy a hadosztály születését a szülőföld védelmének és visszafoglalásának gondolata alapozta meg. A székely hadosztály néven ismertté vált haderő 1918-19-ben egyedüliként próbálta feltartóztatni a román betörést. Lelkesen, félelmet nem ismerve szállt szembe a román királyi hadsereg többszörös túlerejével. A hadosztály fénykorában 13 ezer főt számlált, a harcolók száma kilencezer volt. Tulajdonképpen két tűz közé kerültek, hátba támadták őket a Vörös Hadsereg erői, szemből pedig a románok nyomultak. A székely hadosztály végül feloszlott, ugyanakkor a későbbiekben a harcedzett és tapasztalt katonák alapját képezték a Horthy Miklós által megteremtett nemzeti hadseregnek.

A városi könyvtárban a minap tartott könyvbemutatón elhangzott, a hadosztály történetével nemigen foglalkoztak a történészek, csupán egy felvidéki kutató, Fogaras László kevesek számára hozzáférhető múzeumi évkönyvekben publikált a 70-es években tanulmányokat. Az egyik szerző, Gottfried Barna értesült róla, hogy az erdélyi parancsnok, Kratochvil Károly hagyatéka Veszprémben van, s az anyagot Nagy Szabolcs rendezte. A veszprémi levéltári anyagot is kihasználva először kiállítást rendeztek a palotai Trianon Múzeumban a témával kapcsolatban, majd a tárlatot a nyíregyházi, budapesti és a sepsiszentgyörgyi múzeumban is bemutatták. Több helyen is felvetették, jó volna az összegyűlt anyagból könyvet csinálni. Így került sor a kötet közös megírására. 

 

Máig ható traumát okozó változások

A várpalotai rendezvényen Talabér Márta polgármester ugyancsak méltatta a kötetet, majd Nagy Szabolcs, az egyik szerző Budai László könyvtárvezetővel karöltve mutatta be a hiánypótló kiadványt, amelynek lényegét már az előszóban olvashatják az érdeklődők: "Elfeledett arcok és történetek tárulnak elénk e könyv lapjain. Krónikásai egy olyan kornak, amelynek változásai máig ható traumát okoztak a nemzet életében... A könyv immár megkerülhetetlen azoknak, akik a magyar katonai helytállás egy kevéssé ismert fejezetéről szeretnének bővebbet megtudni."

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!