Kultúra

2014.03.19. 11:20

Ifjú tehetségek tárlata Gyulafirátóton

A zirci III. Béla Gimnázium, Művészeti Szakközépiskola és Alapfokú Művészeti Iskola diákjainak alkotásaiból nyílt kiállítás a közelmúltban a művelődési házban.

Müller Anikó Hanga

Némethné Gunther Teréz intézményvezető köszöntőszavai után Szeifert György, az iskola művészeti igazgatóhelyettese mondta el gondolatait. Az ünnepi esemény plakátját kollégája, Sudár Péter  művésztanár készítette, mottója: „Munkák”. Ennek kapcsán felidézte, erdőjáró lévén, amikor az ott dolgozókat „Jó munkát!” megszólítással köszönti, azt a választ kapja, a jó munkát még nem találták fel. Valóban, elmondható, az elmúlt ezer évben a magyar munkavállalók meglehetősen negatív szemlélettel tekintettek a mindennapjaik jelentős részét betöltő céltudatos tevékenységre, a munkára. Sugár János képzőművész azt mondja: dolgozz ingyen, vagy csinálj olyan munkát, amit ingyen is elvégeznél.

Balról az első Szeifert György, a negyedik Sudár Péter, ötödik Gárdonyi Kinga, a hatodik Némethné Gunther Teréz a megnyitón (Fotó: a szerző)

Szeifert György vallja, akinek a művészet a „dolga”, az megtalálta ezt. Az alkotás, a művészet fáradságos munka, és mint ilyen, érték, nem szabad olcsón mérni. Karinthy Frigyes gondolatait idézte a művészetről, majd Halíl Dzsibrán – költő, filozófus, képzőművész, fotográfus – A próféta című írásából olvasott fel, a szépség mibenlétéről. A kiállító ifjú tehetségek munkái – egyikük, Gárdonyi Kinga a települé- sen lakik – keresztmetszetét adják a művészeti intéz- mény képzésének, láthatunk olaj- és pasztellképet, sokszorosított és képgrafikát, linómetszet.

A megnyitó után a vendégek a Zirci Fúvós Együttes koncertjét hallgatták meg. Egressy, Purcell, Haydn, a Strauss család, Watz Herzog, Beguin, Malina műveiből játszottak Karácson Zoltán vezényletével, fokozva a megnyitó hangulatát. A kiállítás április 4-éig látható, hétköznapokon 16–20 óráig.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!