Kultúra

2012.12.21. 10:08

Igei gondolatok a ma emberének

Veszprém - Más-világ-kép címmel jelent meg Bikádi László Károly, a Hajmáskér – Sólyi Református Egyházközség lelkészének fotókkal illusztrált könyve, amelyben 52 bibliai idézet és azok magyarázata olvasható.

Halmos György

(Fotó: Gáspár Gábor)

A könyvet Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke mutatta be csütörtökön az érdeklődőknek a megyeház könyvtárában. Úgy fogalmazott, hogy a könyvben kifejezett gondolatok erősíthetik meg azt az összetartozást, amit a kereszténység jelent. Hozzátette, hogy az ilyen gondolatokkal lehet a ma emberét is önvizsgálatra késztetni. A közgyűlés elnöke a kötetben található fényképek kapcsán azt mondta, hogy azok is azt a szellemiséget sugározzák, ami a megbocsátást, a szeretet fontosságát hangsúlyozza. A szerző arról beszélt, szerinte a hit sok más véleménnyel ellentétben tapasztalati tudás, megélt valóság, hogy Isten létezik. A könyvben a hetek számához igazodva 52 bibliai ige található, aminek magyarázata a mai embernek számára is emészthető, az egy hét pedig elég idő átgondolni a megismerteket. A Más-világ-kép című könyv kereskedelmi forgalomban nem kapható, azokból egy-egy példányt kapnak a Hajmáskér- Sóly Társegyházközség Házi Segítségnyújtók által gondozottak, azok, akik támogatják munkájukat, illetve adományokat fogadnak el a könyvért. A szerző szólt arról is, hogy már tervezi a könyv folytatását és harmadik részét is. A könyvben látható fényképeket Bikádi-Varga Emese Sarolta és Beke G. László készítette.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!