CSOKI

2018.05.23. 11:20

Ingyenesen hallgatható az új L A C I É K album!

Egy év telt el legutóbbi bemutatkozó Te meg én és a vitorlák című album megjelenése óta, azóta rengeteg koncerten és második videoklipjén is túl van a zenekar.

Horváth Virág

A L A C I É K együttes a napokban hozta nyilvánosságra CSOKI címmel három számos új EP-jét. A kislemezen az ironikus szövegű, lassú lüktetésű Csoki mellett a régóta repertoáron lévő és népszerű Lefejel valamint a legfrissebb szerzemény, a társadalomkritikus szövegű és sodró lendületű Minden másképp kapott helyet.

Idei koncertjeiken már adtak egy kis ízelítőt a közönségnek a megjelenő dalokból, de végre felkerültek a hivatalos csatornára a komplexebb hangszerelésű, stúdió verziók is.

Fotó: fb.com/Laciekegyuttes

A L A C I É K alterként definiálják saját stílusukat, de üdítő hangszerelésük, a komoly szövegek és a rockosabb hangzás kiemeli a műfaj hazai alkotói közül. Az új EP még feszesebbre sikerült, rátromfoltak bemutatkozó lemezükre, a csapat egyedisége pedig ismét megmutatta magát az új dalokban – írja az együttes közleményében.

Korábban is foglalkoztunk már a L A C I É K együttessel, hiszen két Veszprém megyei zenész is a tagja, Mátis Gergő és Baky Dániel. Az album megjelenése előtt a frontemberrel, Baky Dániellel beszélgettünk az együttesről, akkor úgy nyilatkozott a veol.hu-nak, hogy „nem telik el nap, hogy ne gondoznánk Laciék kertjét. Rengeteg kisebb-nagyobb dolog és ügy van, amikhez a zenekar tagjai pont úgy, mint a dalok és a hangzás esetében, hozzá teszik a magukét.”

Az együttes a veszprémi Szigonyban is fellépett. A koncert után volt még idejük, hogy közös képet készítsenek a rajongóikkal. Fotó: Ugró Tamás

Hallgasd meg nálunk az új albumot:

VÉLEMÉNY

Csoki

A CSOKI EP első darabja, a címadó Csoki szépen beleilleszkedik az együttes előző lemezébe, a Te meg én és a vitorlák-ba. Ugyanaz az elvont, kispálos szövegvilág, és a melankólikus zenei háttér. Az albumverzión nem felfedezhető az a plusz, ami miatt mégiscsak ráismerünk, hogy ez óriási szintlépés, hiszen aki hallotta már – vagy hallani fogja- ezt a dalt élőben, egyetérthet velem, hogy kaptunk még egy hozzávalót: a dühöt. A srácok bekeményítettek, bár „a szomorúság nagy feneke” rájuk telepszik, nem engedték el magukat a súly alatt, mint óvodás gyerek a délutáni pihenőn, hanem kaptunk az arcukba nagyadag zúzást, ordítást, és harcot.

Lefejel

Ez a darab személyes kedvencem, a szöveget Baky Dániel, az énekes jegyzi. Jó kézzel nyúlt a hipertextusokhoz, és szépen felépítette a metaforikus történetszálat, és van egy picike quimbys beütése is. Mindezek mellett, amiért igazán a szívembe lopta magát, hogy az együttes megmutatta, hogy tudnak bulizni, és egy igazi ugrálós/pogózós tracket hoztak össze, fülbemászó dallammal, és könnyen megjegyezhető – kántálható, ordítható- szöveggel.

Minden másképp

Az utolsó szám a Minden másképp igazi koncertzáró darab. Ezt úgy értem, hogy a koncert végére az ember fáradt, de teli van adrenalinnal, még ugrálni akar, és bulizni, de a koncert ívét már lefelé kell hajlítani. Ez épp ilyen. A szöveg ebben a számban is – esküvőkre nem ajánljuk- zseniálisan szerkesztett, a dalnak pedig olyan különleges lüktetést adott a sűrű ütemváltás, amit csak ritkán hallhatunk.

Érződik az albumon a rengeteg munka, és gondoskodás, nem egy összedobott tucat-albumról beszélhetünk. Érdemes újra és újra meghallgatni.

Horváth Virág

 

Újvári Boglárkát a veszprémi Laci Akusztik Band énekesét is megkértük, hogy hallgassa meg az albumot. Véleménye szerint több stílus ötvöződik a dalaikban, ettől lesz eklektikus a hangzásvilág. Egyértelműen hallható, hogy jól tudnak zenélni, uralják a hangszereiket, és a számaikat tudatosan rakják össze.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában