Kultúra

2013.03.10. 16:20

Irodalom jazz-zenével

Pódiumestkörútra indul márciusban a József Attila-díjas író, költő.

Gajdos József

Vele tart majd az ország nyolc településére Dés László fúvós-zeneszerző és fia, Dés András is, hogy szaxofonon és ütős hangszereken rögtönzött zenével kísérjék felolvasásait. - Az első közös fellépésünk tavaly Kapolcson volt. Azóta kerestük a lehetőséget az együttműködésre. Ők szívesen improvizálnak szövegre, én pedig szeretném tágítani az irodalom határait a zene, a tánc felé - mondja Grecsó Krisztián, aki 2012-ben Mellettem elférsz című regényéért megkapta az Aegon Magyarország által alapított Művészeti Díjat. Olyan nagy nevek nyomába lépett ezzel, mint Esterházy Péter, aki 2011-ben Esti című művéért kapta meg az elismerést, vagy Csaplár Vilmos, akit egy évvel korábban a Hitler lányaiért díjazott a biztosító.

 

Dés András, Dés László fúvós-zeneszerző és Grecsó Krisztián József Attila-díjas író, költő. Együtt indulnak pódiumestkörútra

Grecsó Krisztián főként Mellettem elférsz című regényéből, de más műveiből is olvas majd fel a rendezvénysorozat estjein. Előkerülnek a régi almáriumokból anekdoták, édes-bús történetek is hallgatásról, identitásról, régi idők szerelmeiről. A veszprémi estet március 22-én este hét órakor rendezik a városi művelődési központban. A tartalmas, mégis könnyed szórakozást ígérő estek bevételének egy részét a művészek és a biztosító a Csodalámpa Alapítványnak ajánlja fel. A nonprofit szervezet célja, hogy három és 18 év közötti, életet veszélyeztető betegségben szenvedő gyermekek kívánságait teljesítse, ezzel is támogatva őket és családjukat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!