Várpalota

2017.11.14. 19:02

Jubileumi koncert közös énekléssel

Az elmúlt ötszáz év protestáns zeneszerzőinek műveiből hallhattak válogatást a zenekedvelők a Thury-várban a Várpalotai Bányász Kórus és a Tinódi Kamarakórus rendhagyó koncertjén.

Szabó Péter Dániel

Emlékezetes koncertet adtak a Borbás Károly karnagy vezette helyi kórusok Fotó: Szabó Péter Dániel

Rendhagyó, hiszen a reformáció jubileuma tiszteletére rendezett közös koncerten a két kórus szólaltatta meg a zenei világ nagyjainak híres szerzeményeit. A két énekkar felejthetetlen élményt nyújtó elő-adásában Goudimel, Heinrich Schütz, Bach, Mendelssohn, valamint a kortárs Tillai Aurél műve is felcsendült.

– Amikor elkezdődött az ötszázadik év, bennem már akkor felmerült, hogy ki kell használnunk ezt a lehetőséget, hiszen rengeteg mű született a reformáció jegyében. A félezer év csupán alkalmat adott arra, hogy bemutassuk a közönségnek – mondta el kérdésünkre Borbás Károly, a koncert megálmodója, a két fellépő kórus karnagya.

Emlékezetes koncertet adtak a Borbás Károly karnagy vezette helyi kórusok Fotó: Szabó Péter Dániel

Ahogy azt már korábban is megszokhattuk a városi vegyes kar koncertjein, az elhangzott művekről, illetve azok keletkezésének körülményeiről ez alkalommal is a karnagy osztott meg a különböző darabok közötti szünetekben értékes információkat a hallgatósággal.

A zenei esten zongorán korál előjátékokkal Józsa Eleonóra, míg a Cantate domino című énekkarra komponált zsoltárban trombitán Tamás Gábor működött közre. A hangverseny végén pedig egy mű erejéig a két kórus együtt is énekelt.

A Várpalotai Bányász Kórust legközelebb a székesfehérvári kórustalálkozón lehet majd hallani, Várpalotán pedig december 16-án, hagyományos karácsonyi koncertjükkel lépnek újra a helyi közönség elé.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában