Kultúra

2014.02.18. 09:13

Kerek egy esztendő - Forgács Zsuzsanna előadói estje Várpalotán

Teltház fogadta Forgács Zsuzsannát és barátait a közelmúltban a Kerek egy esztendő címmel meghirdetett zenés-táncos előadói esten a művelődési központban.

Szabó Péter Dániel

Forgács Zsuzsanna népdalénekes, néptáncoktató régi álma valósult meg a Jó Szerencsét Művelődési Központban, hiszen barátai, munkatársai és tanítványai körében előadói esten dalolhatott a közönségnek. Akik jöttek is szép számmal, teltház fogadta a színpadra lépő művészeket a programnak otthont adó 500 fős színházteremben. Az estet Krizsán-Szabó Mária, a Várpalotán működő Cserregő Néptáncegyüttes alapítója nyitotta meg, aki sok éven keresztül vezette az együttest. Köszöntőjében felidézte hogyan kezdődött Zsuzsanna néptáncos, népdalos pályája, s az évek alatt miképp bontakozott ki tehetsége.

Kerek egy esztendő címmel hirdették meg az előadói estet, ugyanis a produkció az év jeles napjait, emberi élethez fűződő népszokásait, hagyományait, természeti jelenségeit mutatta be a néptánc és a zene nyelvén. A középpontban természetesen Forgács Zsuzsanna állt, ő énekelte a dalokat, míg körülötte folyamatosan váltották egymást a táncosok és a zenészek. Három együttes, a Mézengúzok, az Odor és a Kákics Zenakar muzsikált az este folyamán, de felléptek a Duna Művészegyüttes szólótáncosai, a helyi Cserregő Néptáncegyüttes tagjai, a Művészeti Iskola néptánc-tagozatának tehetségei, köztük Zsuzska tanítványai is, s olyan népdalénekes fiatalok, akiket szintén az est főszereplője tanít.

Gazdag volt tehát a felhozatal, egy pillanatig sem unatkozott a közönség. Többek között újévi köszöntőt, tavaszi havajgatást, pünkösdölést, tűzugrást,  karácsonyi regölést is láthattak és hallhattak a műsorban, amelyben új hangszereléssel felcsendülő népdalok is szerepeltek. A Gula Miklós rendezte színvonalas előadás joggal kapott vastapsot a közönségtől.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!