Kultúra

2015.12.20. 20:02

Kiállítás az aluljáróban

Balatonalmádi – Helyi fotósok Balatonalmádiról szóló munkái láthatók fél éven át a település legforgalmasabb átjárójában.

Marton Attila

A VasútARTjáró kiállításon huszonkilenc amatőr, félprofi és profi fotós közel hetven alkotása látható. A tematikusan rendezett válogatásban több őszi életkép, a tóról vagy a mólóról készült fotók és tájképek is helyet kaptak.

Fábián László, a tárlat egyik művészeti vezetője, grafikusművész megnyitójában elmondta, a korábbinál több alkotó munkája látható, a rendezésnek köszönhetően a fotók egymást erősítik.

Agg Z. Tamás, a Balatonalmádi Városgondnokság vezetője köszöntőjében úgy fogalmazott annak kapcsán, hogy a MÁV tavaly az átjáróba vezető lépcsőket újította fel, idén pedig az aluljáró padozatát, hogy a kultúra kultúrát teremt. Az átjáró felújítása – amelynek költsége 14 millió forint, ebből két és félmilliót az önkormányzat áll – egy technológiai probléma miatt elhúzódik, emiatt a fotók egy részét még nem láthatták a megnyitón az érdeklődők.

A beküldött több száz fotó közül Jáger István és Fábián László grafikusművész, valamint Agg Z. Tamás válogatta ki a legjobb képeket.

Az első, 2013-ban rendezett VasútARTjáró kiállítás óta a mostani a hatodik tárlat, az eltelt két és fél évben összesen négyszáz munka – fotók és képzőművészeti alkotások – szerepelt a félévente megújuló tárlaton.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!