Képeivel üzen nekünk

2018.07.27. 07:00

Kiállítással emlékeztek Tatár Antal festőművészre

Tatár Antal-emlékkiállítás nyílt a napokban a papkeszi kultúrházban. A képeket, valamint a néhány esztendeje elhunyt kiváló várpalotai alkotót Pócsik József, a Bartos iskola igazgatója méltatta.

Szabó Péter Dániel

Tatár Antal özvegye és Pócsik József a kiállítás megnyitóján

Fotó: Szabó Péter Dániel/Napló

Wass Albert Üzenet haza című versével kezdte a megnyitót Pócsik József. A Bartos iskola igazgatója elmondta: a magyar író, költőhöz hasonlóan Tatár Antal is üzen nekünk a művészet eszközeivel, méghozzá festményeivel szólít fel hazánk szeretetére, értékeink megóvására.

Tatár Antal özvegye és Pócsik József a kiállítás megnyitóján Fotó: Szabó Péter Dániel/Napló

– Tatár Antal művészetének üzenete könnyen befogadható, mert természetközeli, realista, optimista festő volt és közvetlen, optimista, barátságos ember is. Műveiből sugárzik a természetet szeretete, a minket körülvevő bakonyi, dunántúli táj tisztelete – méltatta az igazgató az alkotót.

Elhangzott, Tatár Antal 1935-ben született. 83 éves lenne tehát, s bár földi valójában már nincs közöttünk, alkotásaiban szellemisége azonban most is jelen van, festményei ma is üzennek nekünk. Az alkotót rokoni kapcsolatain keresztül korán megérintette a művészet varázsa. Tágabb családjában volt hegedűművész és szoros szálakkal kapcsolódott egyik nagybátyjához, Czóbel Bélához.

Az 1950-es években Pétfürdőn ismerkedett meg Ujhelyi Gábor művésztanárral, aki nagy hatással volt alkotó személyiségének alakulására, mondta el Pócsik József, majd hozzátette, festészeti technikáját továbbcsiszolta Mórocz Miklós és Nagy Gyula irányításával a Jó Szerencsét Művelődési Központ festőkörében.

Az alkotót munkája is a művészethez kötötte, 1960-ban szerzett dekoratőri végzettséget és nyugdíjazásáig szakmájában dolgozott alkalmazott grafikusként. Közben festőként is folyamatosan képezte magát, termékeny alkotó volt. Egyéni és csoportos kiállításainak száma meghaladja a hatvanat, alkotásai megtalálhatóak számos közintézményben, hazai és külföldi gyűjtők tulajdonában egyaránt. Tagja volt az Országos Képző és Iparművészeti Társaságnak, a Honvéd Kulturális Egyesületnek és alapító tagja a Palotai Alkotók Körének. Művészi munkásságát számos díjjal is elismerték. Többek között 2006-ban Várpalota Város Önkormányzata példamutató emberi életútja és alkotói pályája elismeréseként Várpalota Város Érdemérem kitüntetést adományozott Tatár Antalnak.

A művész közel 60 évet alkotott Várpalotán. Kiforrott alkotásai, határozott vonalvezetése jellemző Tatár Antalos stílust képviselnek. Egyéni látásmódja által átszűrt, természethű ábrázolásmód és fátyolos pasztell színvilág jellemzi munkáit. Jellegzetes tájképei mellett gyakran festett portrékat is, melyek a karakteres személyiségjegyek visszatükrözői, csendéletei pedig hangulatos kedvességet és üdeséget közvetítenek a nézők felé, mondta el Pócsik József. A tárlat augusztus 10-ig látogatható a Papkeszi Kultúrház nyitvatartási idejében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában