Kultúra

2016.11.20. 11:02

Kígyóra lépett Afrikában, az életéért menekült Peruban, de még nem járt Feröeren

Kelet-Afrikában szerencséje volt, mert rálépett egy veszélyes mérgű Zöld mambára, de mivel pont a nyakánál így az nem tudta megmarni. A bennszülöttek szerint megkezdte a második életét, mert az, hogy valaki túléljen egy ilyen találkozást az a csodával határos.

Molnár Sándor

Végtelenül közvetlen és barátságos személyiség. Már 109 országban járt. Munka mellett filmeket készít, könyveket ír és bár 81 éves, ez utóbbit nyugodtan letagadhatná. A televízióból is jól ismert Dr. Juhász Árpád geológus egy klímakonferencia fővédnökeként látogatott az egyetemre, ott beszélgettem vele.

- Ha visszagondol az utazásaira, melyik volt az a pillanat, amelyik mélyen bevésődött az emlékeibe?

- Sierra Nevadában vannak a hatalmas nagy, hegyi mamut fenyők, ezek a Föld legnagyobb tömegű élőlényei. Nyaranta ott a nemzeti parkokban rengeteg a turista, nem lehet egy intim pillanatot találni, hogy az ember alaposan körbeölelje, megnézze, megszeresse a fákat. Viszont egyszer, novemberben filmeztem kint az Egyesült Államokban.

Egyik délután beültem a bérelt autóba, fölmentem a Sierra Nevadába és egy lélek sem volt a nemzeti parkban. Nagyon kellemes volt az idő, egy szál pulóverben lementem egy mamut fenyő ligetbe és hihetetlen béke volt. Csönd és az a tudat, hogy ezek a fák már akkor is fák voltak, amikor Krisztus született, mert vannak kétezer évesnél idősebb példányok is. Egy egész éjszakát csak kóboroltam közöttük, leültem az egyik, majd a másik tövébe. Ez egy nagyon boldog megélt emlék.

- Sokfelé járt a világban, biztosan nehéz egy helyet kiválasztani közülük, de melyikre használná a csodálatos jelzőt?

- Grönlandon a sarkkörtől északra egy hatalmas gleccsernek az érkezése egy fjordba, az ilyen. Itt több millió tonnás jégszilánkok hasadnak le és huppannak a fjord aljzatára. Tuszkolják egymást, hihetetlen, mennydörgés szerű hangokat adva. Ez vizuálisan és akusztikusan is egy döbbenetes látvány.

- Van olyan hely, ahová valamiért nem menne vissza többet?

- Inkább kellemetlen szituációk voltak, többnyire emberekkel kapcsolatosak. Volt úgy, hogy Afrikában egy karsztmélyedésben kutattunk műszerekkel, geológus kalapáccsal és kémeknek néztek minket. Fegyverekkel körbevetek és elvittek egy börtönbe. Sokáig tartott, amíg tisztáztuk magunkat. Peruban részese voltam egy nagy menekülésnek egy hegyi indián felkelésnél, amikor tényleg az életünkért menekültünk. A jeges vizű folyóban, a filmes felszerelést a fejünk fölé tartva vártuk meg, amíg ez a vad tömeg végigvonult a falun, miközben felgyújtotta a házakat.

- Hol telepedne le a világban, ha választhatna?

- Új-Zélandon. Ez egy olyan szigetország, ahol sok még a zöld, az érintetlen természeti terület. Viszonylag kicsi a lakosság és távol esik azoktól a nagyon iparosodott, vagy túlnépesedett kontinensektől, amelyek ma a világ válsággócait is jelentik.

Melyik kontinens volt Önre a legnagyobb hatással?

- Nehéz választani. Úgy gondolom, hogy méretei miatt elsősorban Ázsia. Végső soron a Föld szárazföldi területeinek és a világ lakosságának durván a kétharmada. Elképesztőek a kontrasztok a sivatagtól a trópusi erdőségekig és a világ legmagasabb csúcsaiig. Szinte lehetetlen egy könyvben megírni, hogy milyen Ázsia, ez akkor derült ki, amikor írtam róla.

- Mi a következő úti célja?

- A Feröer-szigetekre szeretnék még eljutni, mert én végigjártam az atlanti hátság mentén a forró pontokat, ahol vulkáni szigetek vannak. A Zöldfoki-szigetektől kezdve, a Kanári-szigeteken át, Madeira, Azori-szigetek. Izlandon vagy hétszer voltam, de valahogy kimaradt a Feröer, oda még szeretnék jövő nyáron elmenni.

Hogy éli meg, hogy már 81 éves és hogy tud ilyen aktív maradni?

- Én főállásban dolgozom a TV2-ben. Reggel bemegyek, késő délután hazamegyek. A feladatomnak semmi köze ahhoz, ami egyébként a hobbim, tehát sem utazáshoz, sem természetfilm készítéshez. Egy humanitárius feladatom van, a siketek és nagyot hallók számára a csatornánk műsorait feliratoztatom. Van 13 emberem, aki az élő műsorokat feliratozza. A szabadidőmben hétvégén kirándulgatok öreg barátaimmal, szép lassú tempóban. Emellett két könyvön is dolgozom pillanatnyilag.

Egy Latin-Amerika és egy Európa könyvön. Ez utóbbiban hatvan év csavargásait személyes megközelítésben próbálom megírni. Most folyik a képek válogatása, eddig hatezret néztem át. Ez az egyharmada annak, amit Európáról készítettem. Még ezer dolgot szeretnék csinálni, most is egy gyerekműsorban szerepelek vasárnap reggelente, ahol kalandjaimról mesélek 10-12 éves forma gyerekeknek. Ismerem ezt a korosztályt, mert a legkisebb unokám pont ebbe a korcsoportba tartozik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!