Költészet anekdotákba csomagolva

Minden gyermek ír verset, csak az okosabbak abbahagyják, fogalmazott önironikusan költői indulásáról Kányádi Sándor a Petőfi Színház telt házas irodalmi estjén. A költőt kérdező Tarján Tamás irodalomtörténésznek nem sok szerep jutott a bő egyórás est alatt, a beszélgetést ugyanis szinte mindvégig a költő irányította: a gyerekkori történetektől kezdve a színészi pálya elhagyásán és a költővé váláson át a családi anekdotákig és a néhány nappal ezelőtti római látogatásig sok minden szóba került. A prímet azonban így is a versek vitték, a költő olykor egy-egy történethez kapcsolódva mondta el a műveket, máskor pedig papírról olvasva kezdte el egy-egy költeményét, hogy aztán könyv nélkül fejezze be.

Kányádi Sándor felidézte azt a pillanatot is, amikor a költészethez először került igazán közel. Tízévesen egy fehéregyházai Petőfi-megemlékezésen hallott költemények után határozta el, hogy egyszer megpróbál olyan verseket írni, amilyeneket ott felolvastak. Bár a színművészeti egyetemet elkezdte, énektudás híján a bölcsészkaron végzett, majd a kolozsvári Napsugár című gyermekirodalmi folyóiratnál helyezkedett el, a lapnak harminc éven át volt a szerkesztője. - Ott tanultam meg, hogy egy vers akkor jó, ha a karon ülőtől a botra támaszkodóig mindenkihez szól, fogalmazta meg ars poeticáját, hogy azután a tavaszi hangulatot megjelenítő Útravaló ének című versével búcsúzzon el a közönség vastapsától kísérve.

A beszélgetés után csak azon tűnődhettünk el, vajon honnan eredhet az a derű és életvidámság, amelyet Kányádi Sándor minden gesztusában érezni lehetett. A versek mellett ebből a nyitottságból és jókedvből is sokat tanulhatnánk. (A költővel készített interjú szombaton olvasható majd.)