nyitva van az aranykapu

2018.07.28. 08:00

Koncerttel kezdődött a balatonfűzfői fesztivál

Koncertek, fotókiállítás, főzőverseny és veterán járművek találkozója is színesíti az 5. Aranykapu fesztivál programjait.

Marton Attila

A tíznapos rendezvénysorozat pénteken este komolyzenei koncerttel kezdődött. A fesztiválon augusztus ötödikéig minden napra jut valamilyen közönségcsalogató program. Hétvégén a zenéé a főszerep: szombaton 19 órától táncdalokat és örökzöld slágereket hallhatnak az érdeklődők fővárosi és egri színészek, operetténekesek előadásában, míg másnap két fiatalokból álló könnyűzenei együttes ad koncertet a fűzfőfürdői Közösségi házban.

Hétfőn a Föveny strandon családi napot tartanak, a gyermekeket a Bóbita és Bendegúz interaktív bohócműsor is szórakoztatja. Kedden a helyi Irinyi, valamint a balatonfüredi és várpalotai fúvószenekarok adnak randevút egymásnak, míg szerdán gulyásfőző versenyt rendeznek. Csütörtökön a Magyar Fotóművészek Senior Alkotócsoportja művészeinek kezdődik fotókiállítása, míg pénteken 19 órától a Veszprém-Bakony Táncegyüttes ad műsort. A programok helyszíne a Közösségi ház.

A rendezvénysorozat második hétvégéjén, augusztus 4-én rendezik meg a hagyományos gombócfesztivált, míg a program a nyolcadik Balatonfűzfői Veterán Járműtalálkozóval zárul vasárnap.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában