„Nehéz időben is a művészetre figyelt”

2019.06.18. 16:00

Kondor Béla képeiből nyílt kiállítás Tihanyban

Kondor Béla, az utolsó ikonfestő címmel nyílt kiállítás a művész alkotásaiból az elmúlt hétvégén, Tihanyban, a Kogart Galériában.

Kovács Erika

Fotó: Pesthy Márton

Varró Szilvia, a Kogart Galéria vezetője köszöntője után a Kovács Gábor Művészeti Alapítvány képviseletében Marosvölgyi Gábor művészettörténész, a kiállítás kurátora köszöntőjében felidézte, Kondor Béla halála után a művész alkotásait bemutató első posztumusz kiállítás Tihanyban volt 1973-ban, a Tihanyi Apátság Múzeumában.

Úgy fogalmazott a tihanyi környezet adekvát helyszíne a művész ikonjai bemutatásához. Aláhúzta, a művész ikonos korszaka a hatvanas évek első felére tehető, amikor modernizált interpretációját adta az ikonok megjelenésének, így egy saját virtuális világba engedett bepillantani. -Ezek a képek vallomások is, jegyezte meg a művészettörténész.

Fotó: Pesthy Márton

Kovács Péter művészettörténész megnyitójában egyebek mellett arról beszélt, hogy a művész 1951-’56 között, nehéz időszakban végezte a főiskolát.

-Vette a bátorságot, hogy egyedül a húzott vonalra figyeljen, a színek sajátos harmóniájára, a lélek rezdülésére, utalt a művészre Kovács Péter. Hozzáfűzte, Kondor Béla konzervatív művész volt, mint a nagy régiek, csak a művészetre figyelt. Művei mesélni is tudnak, előadni régmúlt történeteket, fölidézni a látvány részleteit olyan természetességgel, ahogy a középkori katedrálisok mesterei láttatták a bibliai eseményeket.

 

– Ma sincs aktuálisabb példa Kondorénál. A művészetnek legnagyobb szüksége van arra, hogy belülre, legbelső önmagára figyeljen, feledje a lármát, a lejárt és új recepteket, hangzott el a megnyitóban, amelyre a koronát Tóth Emese Gyöngyvér pszaltérion muzsikája helyezte fel.

A megnyitó után Marosvölgyi Gábor tárlatvezetésen mutatta be az alkotásokat, amelyeket szeptember 15-ig lehet megtekinteni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában