Őrzik a sváb tradíciókat

2019.06.27. 18:01

Kulturális programok és közös vacsora a gannai nemzetiségi találkozón

Immár 21. alkalommal tartotta meg kulturális találkozóját a Gannai Német Nemzetiségi Önkormányzat (GNNÖ) a helyi művelődési ház udvarán.

Polgár Tibor

A hagyományos német nemzetiségi napra szép számban egybegyűlteket Ábrahám Tiborné, a GNNÖ elnöke köszöntötte. Mint mondta, a gannai polgármesteri hivatal munkatársainak közreműködésével az elmúlt időszakban több sikeres pályázatuk is pozitív elbírálásban részesült.

A német nemzetiségi találkozón változatos kulturális műsornak tapsolhatott a közönség

A mostani kulturális találkozó megrendezését a Bethlen Gábor Alapkezelő 400 ezer, míg a Veszprém Megyei Német Önkormányzatok Közössége 50 ezer forinttal támogatta. Ugyancsak a Bethlen Gábor Alapkezelő egy-egy kiírásán a nyári nemzetiségi táborra 350 ezer, a Gannai Asszonykórus új hanglemezének elkészítéséhez pedig 300 ezer forintot nyert el a Gannai Német Nemzetiségi Önkormányzat. Utóbbi cél megvalósításához a Veszprém Megyei Német Önkormányzatok Közössége szintén hozzájárult 50 ezer forinttal.

Nagy Ottó, Ganna polgármestere beszédében kiemelte, ennek a rendezvények az egyik fő célja a nemzetiségi hagyományaik ápolása, a kultúrájuk bemutatása, de talán ezeknél is fontosabb, hogy az esemény lehetőséget ad az együttlétre, a találkozásra, egy jó beszélgetésre.

– Ha feledésbe merülnek a tradíciók, azokat szinte lehetetlen újra a felszínre hozni, újraéleszteni. Nálunk sikerült megőrizni a hagyományaink egy szeletét, de itt nemcsak a kulturális tradíciókra gondolok, hanem a vallási, templomi szokásainkat is ápoljuk. Azért, hogy ezt a nálam fiatalabb, már nem a faluban lakó korosztály is átélje, Budaörsön összehívtuk a Gannáról elszármazott fiatalok találkozóját. Az eseménynek a Fogadó a Magyar Királyokhoz nevű étterem adott helyet, melynek tulajdonosa is gannai származású volt. Öröm volt együtt látni azokat, akik kisgyermekkoruk óta nem találkoztak, vagy nem is ismerték egymást. Fogadkoztak, hogy ezentúl többször hazalátogatnak. De nemcsak visszafelé tekintünk: az önkormányzatunknak jelenleg három pályázata vár elbírálásra – mutatott rá Nagy Ottó.

A polgármester megjegyezte, idei terveik között szerepel még például a falugondnoki busz cseréje, szintén pályázati forrásból, miközben a gannaiak 2019-ben összesen 23 helyi rendezvényen vehetnek részt.

A házigazda község óvodásain túl a nemzetiségi napon fellépett a Gannai Asszonykórus, a Gannai Hagyományőrző Tánccsoport, a bakonynánai Edelweiss Dalkör, valamint a Farkasgyepűi Gyöngyvirág Tánccsoport. A kulturális találkozót beszélgetés, közös vacsora és svábbál zárta a Johann’s Kapelle zenekar vezetésével.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában