valódi ritkaságok

2018.02.10. 13:07

Kuriózum koncertek a Müpában

Brahms és Puccini remekműveit szólaltatják meg a Nemzeti Filharmonikusok Hamar Zsolt vezényletével február 17-én a Müpában.

Budapest, 2016. január 21. Kocsis Zoltán (b) vezényli a Nemzeti Filharmonikus Zenekart és Énekkart a Bartók Béla és Kodály Zoltán műveiből összeállított, Csak tiszta forrásból című esten a budapesti Művészetek Palotájában (Müpa), a Bartók Béla Hangversenyteremben 2016. január 20-án.

Forrás: MTI

Fotó: Szigetváry Zsolt

A zenekar közleménye szerint a hangversenyen Brahms Rinaldo kantátája és Puccini Messa di Gloria miséje hangzik el a Nemzeti Filharmonikus Zenekar, Peter Sonn tenor és Benjamin Russel bariton, a Honvéd Férfikar (karigazgató Strausz Kálmán) és a Nemzeti Énekkar (karigazgató Somos Csaba) előadásában.

Mint kiemelik, Johannes Brahms a világ koncerttermeiben az egyik legjátszottabb szerzőnek számít, az esten elhangzó alkotása azonban kuriózum. Rinaldo, a keresztes lovag története Torquato Tasso A megszabadított Jeruzsálem című költeményének egyik leghíresebb epizódja, számos zenemű ihletője. Tasso költeményének főszereplője valójában Armida, a varázslónő, aki a lovagot elcsábítja, és egy lakatlan szigeten a hatalmában tartja. Brahms művének szövegírója, Johann Wolfgang Goethe művében viszont Armida csupán Rinaldo képzeletében jelenik meg.

A százhatvan esztendeje született Puccini miséje a huszonkét esztendős zeneszerző diplomamunkája volt, amely későbbi átdolgozásában vált véglegessé. A művet férfi énekes szólistákra, négyszólamú énekkarra és szimfonikus zenekarra komponálta. A zeneszerző egy, eredetileg önálló műnek szánt Credo tételt egészített ki teljes misekompozícióvá, amely 1880. július 12-én hangzott el először. Bár a mise sikert aratott a bemutatón, Puccini soha többé nem adatta elő. Csak évtizedekkel a zeneszerző halála után, 1952-ben Chicagóban szólalt meg legközelebb.

Borítókép: A Nemzeti Filharmonikus Zenekar a Müpában

Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában