Kultúra

2009.12.16. 03:29

Legyen állandó kiállítása

Veszprém - Györgydeák György halála után készült el az az igényes album, amit még maga a képzőművész kezdeményezett.

Balla Emőke

Szuverén alkotóról és homogén életműről van szó, alkotó és mű meglehetősen zárt világáról. Ez egy különleges könyv, hiszen tervezését annak idején még Gyurival együtt kezdtük, mondta a kötet bemutatóján megemlékezésében Ladányi István költő. Bemutatta Györgydeák egyedi világát, technikáját, címeit, melyek kimutatnak a képekből, munkáit, melyek nem követelnek egyértelmű hozzáállást, egyszerűen párbeszédre, együttlétre hívnak, a bábuk, madarak is egymással folytatnak dialógust.

A balatonkenesei képzőművész alakját idézték az egykori és a mai keneseiek. Porga Gyula, ma Veszprém alpolgármestere arról beszélt, az ő keneseisége attól teljes, hogy ismerte Györgydeákot, Kuti Csaba, a megyei közgyűlés képviselője úgy emlékezett az alkotóra, mint aki különleges egyéniség, különleges művész volt. Péterfy Gizella festőművész szerint Gyuri nem készült a halálra; tele volt energiával, tervvel, jövőbeli vággyal. Felvetette azt is, legyen Györgydeáknak állandó kiállítása a Balaton mellett, amit annyira szeretett. Legyen egy emlékmű, egy jel, ami rá emlékeztet.

Gopcsa Katalin művészettörténész a kötet címét próbálta megfejteni. Úgy értelmezte, az egykori indiános játék él tovább Gyuriban, munkáiban a természetközeliség, a természettel való együttélés jelenik meg.

A kötetben Györgydeák György alkotói világáról, értelemképzéséről, világképéről olvashatunk, a képelemzések segítenek megfejteni egyedi világát. A kiadványt a művekről készített fotók egészítik ki.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!