Kultúra

2010.04.20. 10:20

Mediawave a Filmszemlén - Vasi tájakra költözik a kultúrshow

A budapesti MOM Parkban, az idei Magyar Filmszemle helyszínén tartották szombaton a jubiláló Mediawave Nemzetközi Film és Zenei Fesztivál sajtótájékoztatóját.

Kiss Nikolett

Mondhatni vasi nap volt, hiszen ekkor jelentették be hivatalosan, hogy a 20 éves fennállását ünneplő, rangos európai multikulturális esemény helyszíne Szombathely és Őriszentpéter lesz. A részletekről is tájékoztattak a szervezők, köztük Durst György és Hartyándi Jenő, a fesztivál alapemberei. A vasi színeket Feiszt György szombathelyi tanácsnok képviselte.

Szombathely, mint új főhelyszín jelenik majd meg a szintén megújított programstruktúrában. Három hétvégés időtábla, filmes versenyprogram, rangos zsűri, szakmai és zenei rendezvények sora, rövid bejátszások így foglalhatnánk össze az elhangzottakat.

Szinte mindenki hangsúlyozta, hogy Szombathely mostanság a kultúra egyik hazai fővárosa, kiváltképp filmes téren. Hartyándi Jenő szerint kiváló filmeket készítenek a vasi alkotók. Az sem mellékes, hogy felnövekvőben van egy filmszerető és értő középiskolás réteg is.

A 19 év után Győrből eltávozó Mediawave fő eseményeire Szombathelyen kerül sor április 30 és május 8 között. Ekkor filmes, zenei és más művészeti programok özönéből válogathatnak az érdeklődők. Április 30-án például Jimi Hendrix nap lesz a szombathelyi Fő téren, május elsején pedig egy amerikai rockzenekar dübörög a vasi megyeszékhelyen.

Ezt követően, május 13-tól 16-ig a fesztivál Őriszentpéterre és Rudersdorfba (Ausztria) költözik. A szervezők ígérete szerint nemzetközileg is jegyzett zenészekkel, filmesekkel és akciós művészekkel találkozhat majd a vasi kutúraszerető közönség.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!