művészetek

2018.07.03. 15:13

Még lehet jelentkezni a Rovás Akadémia nyári alkotótáboraiba

A szabadegyetem nyitva áll a hivatásszerűen alkotó művészek, egyetemisták, amatőr művészek, nagykorú középiskolások és olyan értelmiségiek előtt, akik vonzódnak a képzőművészethez, de maguk nem alkotók.

A Rovás Akadémia nyári alkotótáborai Tihanyban, Csíkszentkirályon és Kassán várják a hivatásszerűen alkotó és amatőr művészeket. A Rovás Alkotóközösség 9. Értjük egymást – Rozumieme si – Ne intelegem Képzőművészeti Szabadegyetem három helyszínen valósul meg, Magyarországon, Tihanyban 2018.7.6–12. között, Erdélyben, Csíkszentkirályon 2018.8.6–12. között, valamint Kassán, a Rovás Művésztelepen 2018.8.27–9.2. között.

A szabadegyetem nyitva áll a hivatásszerűen alkotó művészek, egyetemisták, amatőr művészek, nagykorú középiskolások és olyan értelmiségiek előtt, akik vonzódnak a képzőművészethez, de maguk nem alkotók. Tetszés szerint lehet választani az időpontokból és akár mindegyik alkotótáboron is részt lehet venni, a részvételt azonban a meghívott művészeken kívül mindenkinek meg kell pályáznia.

A rendezvényre, amelyet a Rovás a Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NsKI) támogatásával szervez, Erdélyből, Magyarországról, Kárpátaljáról, a Délvidékről és a Felvidékről érkeznek képző- és iparművészek, diákok és teoretikusok. Alkotótáboraink mestertáborok, amelyekre minden meghívott művész delegálhat egy további művészt vagy magával hozhatja akár a diákjait is. A delegáltak részvételéről portfóliójuk alapján a Szabadegyetem Művészeti Bizottsága dönt.

Az egyes alkotótáborok esti programpontjai a résztvevők által felkínált lehetőségekből válogatva készülnek el, minden résztvevőnek hozzá kell járulnia valamivel a tábor esti programjához: zene (pl. tábortűz mellett), előadás, kerekasztal (moderált beszélgetés), filmvetítés, művészi prezentációk (portfoliók vetítése, animációk), exkurziók (felkészült, célirányos vezetéssel) – tájékoztattak a szervezők.

A táborok mindhárom helyszínen színes programmal várják a jelentkezőket. Az egész napos szabad alkotótevékenység mellett fakultatív kirándulásokon vehetnek részt, megtekinthetik a helyi nevezetességeket, de előadások, prezentációk, úti beszámolók is lesznek. A résztvevőkre több szekció vár, rajz, festészet, számítógépes grafika, fotózás és videózás területén alapfokon és haladók számára tartanak képzést, de külön szekciót képez a ruha- és divattervezés, valamint rajz textilművészeknek.

Részletes információk a rovart.sk honlapon érhetők el.

A Rovás mint szabad alkotóközösség 1994 óta működik, kulturális és képzőművészeti tevékenységet folytat, célja szellemi értékek létrehozása. Elsősorban a művészetekre fókuszál, kiemelten a képzőművészetre, de az irodalomra, a film- és színművészetre is, valamint az intermediális törekvéseket is figyelemmel kíséri.

Szabad alkotótevékenységgel, kiállítások, szimpóziumok és alkotótáborok szervezésével foglalkozik, tehetséggondozó programja keretében 1994-től évente több csoportos és önálló kiállítást, továbbképzést és kurzust szervezett különböző célcsoportoknak. 2004-től működik és folyamatosan frissül a társulás háromnyelvű internetes folyóirata, a RovArt (www.rovart.sk).

2010-ben a Rovás pályázat útján nyerte el Löffler Béla kassai szobrászművész szülőházát, ahol megalakult a Rovás Szabadakadémia. 2017-ben a Rovás megnyitotta a képzőművészet iránt fogékony nagyközönség előtt az Erzsébet-utcai MaJel Központot és a FiguratiF Galériát, 2018-ban pedig megalapította a Löffler Művésztelepet.

Borítókép: muzsa.sk

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!