Megkeveredett szerelmesek

William Shakespeare klasszikus, rendkívül népszerű művéből számos, néha jobb, olykor rosszabb adaptáció született már a pápai rutinos hobbiszínjátszók és Komáromi Sándor, a Teleszterion Színházi Műhely vezetője által jegyzett átirat egyértelműen az előbbi, a méltó utódok táborába sorolható. Ennek legfőbb oka: az egyfelvonásos, szűk másfél órás színdarabnak sikerült végrehajtania azt a nem kis bravúrt, hogy miközben megőrizte az alapanyag örökérvényű értékeit és hangulatát, egyúttal a mai kor viszonyait is szépen beleültette. Vígjáték lévén persze a komédiázás sem hiányozhat az előadásból, és a szerelmi bonyodalmakat, illetve a sztori adta egyéb lehetőségeket remekül ki is használják a színjátszók. Ugyan a páros jelenetek nem túl kiemelkedőek, mondhatni átlagosak igaz, egy nő és egy férfi civakodását, enyelgését nagyon nehéz a szokványos panelek alkalmazásán kívül bemutatni -, de M. Varga Veronika, Szabó Erika, Szabó Szilárd és Tegyi Tibor közös produkciója zseniális.

A varázslat miatt megkeveredett szerelmesek négyfős patáliája tanítani valóan van megkomponálva, amiből az említett színészek kiváló játékkal hozzák ki a maximumot. Némelyik alakítás olykor még a paródia határára is eltáncol, ám a színdarab legizgalmasabb része így sem veszít a párválasztás egyébként komoly tétjéből. Remek döntésnek bizonyult az S.K. Társulat tapasztalt tagjai közé beépíteni a Teleszterion kötelékeihez tartozó két fiatalt, Koncz Lillát és Móczár Bencét, akik az ifjú tündérek szerepében üde színfoltjai az előadásnak. Előbbi könnyed, légies mozgásával, míg utóbbi jó értelemben vett hiperaktivitásával nyújt emlékezeteset. Nem mellékesen pedig a közös jelenetük is különlegesen szikrázó. Amúgy a szereplőgárdát egy kivételtől eltekintve jól elkülöníthetően két részre lehet bontani: a csapat egyik fele a szórakoztatásért felel, a másik a gondolatiságot hivatott közvetíteni. Különösebb probléma egyik színész játékával sincs, azonban a három éve alakult társulat tagjainak láthatóan a könnyedebb, vígjátéki jelenetek állnak jobban, ebben érzik otthonosabban magukat. A kommerszebb - de hangsúlyozottan minőségi - vígjáték kategóriájába tartozó Pletyka és Black Comedy után a Szentivánéji álommal klasszikus, bizonyos tekintetben komolyabb vizekre evezett az S.K. Társulat, amely ezúttal sem vallott szégyent, sőt! Az új, a korábbiaknál sokkal összetettebb és fajsúlyosabb darab sikerében nagy szerepet játszott a rendező, Komáromi Sándor. A Nagy Imre által vezetett csoport előző vígjátékai sem szűkölködtek a kreativitásban és a jobbnál jobb ötletekben, erre pedig most rátettek még egy lapáttal.

Az egyszerű, kevés díszlet ellenére látványos jelenetek is színesítik az előadást, amelyben egyetlen egy felesleges perc sincs. A történetnek az időn és az emberi halandóságon túlmutató mesteri kiindulópontja már önmagában ragyogó elképzelés, majd ezt követően a rendező által példásan kézben tartott cselekmény gördülékeny felépítése is hibátlan.

Minden jelenet a helyén van, a néző figyelme egy pillanatra sem lankad, így pedig a játékidő a valós hossznál jóval rövidebbnek tűnik. Az már csak hab a tortán, hogy a legnagyobb színművekre tett utalások, Shakespeare előtti vidám tisztelgés, illetve frappáns önirónia is visszaköszön a színpadról, ráadásul bármiféle erőltetettség nélkül.

Kell ennél jobb színházi szórakozás?