Kultúra

2015.05.08. 18:20

Megnyílt Madarassy István szobrászművész kiállítása a veszprémi Szent Imre templomban

Veszprém - Madarassy István képzőművészetében csaknem az összes művészeti ág egyesül: a festészet, a szobrászat, a zene, az irodalom és a színházművészet – hangzott el az ötvös-szobrászművész kiállításának megnyitóján a Szent Imre római katolikus templomban.

Szám Dorottya

Mádl Ferenc volt köztársasági elnök a reneszánsz jelzővel illette Madarassy István szobrászművész alkotásait.

- A reneszánsz ember azzal lép elénk, hogy benne harmonikus egységben jelenik meg az ember és az ég, a szakralitás és a világi értékek egysége, az antikvitás és a bibliai, az európai és a nemzeti létértékek üzenete – nyilatkozta az egykori köztársasági elnök.

Márfi Gyula érsek köszöntő beszédében elmondta, hogy Madarassy István Európa egyik legnevesebb rézszobrásza, aki 60 rézlemezre készített képszoborban örökítette meg Dante poklát és purgatóriumát. Ez a kiállítás ma is látható a budapesti Olasz Kultúrintézetben.

- Olyan műveket látunk, amelyekben a szellem és a vallásos érzés testesül meg – fogalmazott a műalkotásokkal kapcsolatban.

Gina Giannotti, az Olasz Kultúrintézet igazgatója a szobrászművész barátjaként osztotta meg a hallgatósággal a gondolatait.

- István tűzzel és lánggal dolgozik, szívből készültek az alkotásai, amelyekből tűz és erő, de könnyedség és élet is érződik.

Korzenszky Richárd perjel megnyitójában úgy fogalmazott, hogy Madarassy olyan kovács, aki megjeleníti a világot és ráremekeli az eget és a csillagokat. Műveiben jelen van a szentírás, az európaiság és a magyarság. Küzdelem és fájdalom jelenik meg az alkotásiban, amelyek élővé teszik a látszólag élettelent.

A szobrászművész elmondta, hogy nem hisz a véletlenben.

- Mindennek van helye, ideje, tere. A szobrokba igyekeztem lelket lehelni. Nehéz beszélni az alkotásokról, úgy vélem, azoknak önmagukért kell kiállniuk és beszélniük – fogalmazott, majd hozzátette, hogy két Gizella-szobrot is készített. Az egyiket Mádl Ferenc a Vatikánba vitte és II. János Pál pápának ajándékozta. A másik pedig itt, Veszprémben, a Szent Imre templom fogadó terében csodálható meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!