Színek az égből

2018.02.25. 08:58

Megnyílt Veszprémben Vollein Ferenc kiállítása – Istent dicséri minden ecsetvonása

Színek az égből címmel nyílt meg Vollein Ferenc festőművész 37. önálló kiállítása a Szaléziánum galériájában csütörtökön.

Leitner Vera

Márfi Gyula érsek, a kiállítás fővédnöke köszöntőjében elmondta, úgy véli, a most kiállított képekről valamiféle mennyei fény sugárzik. – A kiállításon láthatunk festményeket, melyek például mediterrán tájakat, a Káli-medencét, a Balatont, szentek életét, a Szentírás részleteit ábrázolják, ám mindegyik ugyanabból a fényből táplálkozik. Úgy gondolom, ilyen képeket nem lehet csak úgy megfesteni; ez vagy megadatik valakinek felülről, vagy nem – mondta el az érsek, hozzátéve, Vollein Ferencnek megadatott az ehhez szükséges képesség, mellyel élnie kell, s melyet folyamatosan, s alázattal kell megköszönnie Istennek.

A kiállítást Szemes Péter esztéta, irodalomtörténész nyitotta meg, rámutatva, nagyrészt az elmúlt két év termését szemléltető, mintegy 54 képet bemutató tárlat alkotásait szemlélve hamar kiderül, hogy Vollein Ferenc számára Isten az első és az utolsó. – Őt dicséri minden ecsetvonás, és míg a lélek imperatívusza vezeti kezét, jó úton halad, a nagy balatoni szakrális festők, Egry József, Udvardi Erzsébet, Somogyi Győző útján – mondta el az esztéta, kiemelve, a festő alkotásai sokkal többek, mint egy hittel élő fiatalember tanúságtételei, hiszen saját belső világát tárja fel azokban.

Fotó: Penovác Károly

A látogatók a tárlaton többek között megtekinthetik a Toszkán táj magyar ecsettel elnevezésű, több alkotásból álló sorozatot, táncról, táncosokról készült festményeket, de a bibliai és zsidó hagyományokat megörökítő képeket is. A festő, Vollein Ferenc elmondta, a kiállítás azért kapta a Színek az égből címet, mivel színei az Isten által teremtett világ szépségét próbálják meg visszaadni. A fiatal művész továbbá a most nyílt tárlaton mutatta be két legfrissebb alkotását, Szent Imre herceg és Szent István király portréját is, melyeket a kiállítás után Aszófőn, a Szent László plébániatemplom főbejáratánál, egymással szemben helyeznek majd el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában