Himnusz mindenkor

2019.04.23. 07:00

Megtartották Ajkán a Nagy László Vers- és Prózamondó Találkozót

Hosszú évek hagyományát követve a Nagy László Városi Könyvtár és Szabadidő Központ és a Nagy László Szellemi Öröksége Alapítvány Nagy László költő halálának 41. évfordulójára emlékezve megtartotta a Himnusz minden időben Nagy László Vers- és Prózamondó Találkozót a művelődési központban a napokban.

Borsos Renáta

Az Ajka-Padragkút Táncegyüttes mezőségi táncokkal bűvölte el a jelenlévőket.

Fotó: Györkös József

A kétnapos rendezvényt jelenlétével megtisztelte Fehér Ildikó színművész, mint a zsűri elnöke és Dóczy Péter színművész, rendező, mint a rendezvény díszvendége.

Az ünnepélyes megnyitón az Ajka-Padragkút Táncegyüttes lépett fel Ramasz László művészeti vezető irányításával. Az előadás méltó tiszteletadásként szolgált a tavaly elhunyt Nagy László fia, Nagy András emlékére.

Tudniillik, Nagy András igen szerette a néptáncot és a népzenét, így a táncosok mezőségi táncukkal rá emlékeztek. Produkciójuk Nagy László: „Táncbéli tánc-szók” versbetéttel kiegészülve, szemmel láthatóan megmelengette a jelenlévők szívét.

Az Ajka-Padragkút Táncegyüttes mezőségi táncokkal bűvölte el a jelenlévőket.
Fotó: Györkös József

A rendezvény első napján elődöntőt tartottak. A program azt követően Iszkázon, a költő emlékházában folytatódott a Hangraforgó együttes műsorával. A második nap a döntő izgalmáról és az eredményhirdetésről szólt. A vers- és prózamondó találkozó végén Fehér Ildikó színművész értékelt. Az emléklapokat Bábics Valéria, a művelődési központ igazgatója és a tavaly elhunyt Nagy András lánya, Nagy Borbála Réka adta át a résztvevőknek. Az előadott verseket és prózákat több korcsoport több kategóriájában jutalmazta a zsűri. Az ötödik-hatodik osztályos korcsoportban Dávid Eszter kapta a legjobbnak járó díjat. Harmadik helyen Maródi Lili végzett. A diáklány ezután még egy különdíjnak is örvendett. A hetedik-nyolcadik osztályosoknál Csabai Pál bizonyult a legjobbnak.

A középiskolások között az ajkai Tóth Zsófia az ajkai Fekete–Vörösmarty Általános Iskola és Gimnázium ta­nulója lett az első. Nagy

László: Szárnyak zenéje és Márai Sándor: Mennyből az angyal című költeményét adta elő. A ­felnőtteknél Lovag Némedi Imre kapta a legjobbnak járó elismerést.

A zsűri ajándékát Szabó Dorottya kapta. A Nagy László-­verset legszebben tolmácsoló és a két nap folyamán kiemelkedő teljesítményt nyújtó versmondás kategóriában két korcsoportban is értékelt a zsűri: az ifjabbak közül Csabai Pál versmondó, a felnőttek közül pedig Lovag Némedi Imre kapott megtisztelő elismerést.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában