Kultúra

2015.10.20. 12:00

Mesedarab meglepetésekkel

Veszprém – Egy mesedarab akkor jó, ha a felnőttek sem unják, mert olyan poénok vannak elrejtve a darabban, amelyeken minden korosztály jól tud szórakozni – véli Keresztesi László, a Mesevarázs című előadás egyik ötletgazdája.

Szám Dorottya

Kedden a Hangvillában mutatta be a Pannon Várszínház az idei első gyermekszínházi premierjét Mesevarázs címmel. A zenés-játékos interaktív darabot nagy tapssal fogadták az óvodások és kisiskolások. Az előadás három fiatalember kalamajkáit mutatja be, akik egy maszatos arcú kislánynak szeretnének születésnapi bulit szervezni, csak éppen nem tudják, hogyan kezdjenek hozzá. Egy faláda mélyén azonban rábukkannak egy könyvre, ami tanácsokkal látja el őket, hogy aztán tánc- és énektudásukat felelevenítve meglepetést szerezzenek a kislánynak.

– Egy olyan darabot vittünk színpadra, amely bevonja a gyerekeket a játékba, akik így nem maradnak passzív szemlélői az előadásnak. Kollégáimmal, Staub Viktóriával, Kovács Ágnes Magdolnával és Szente Árpád Csabával állítottunk össze egy hatvanperces műsort mesedalokból, musicalszámokból és popslágerekből. Hálásak vagyunk azért, hogy csupán a saját fantáziánk és ötleteink szabtak határt a darab elkészítésében – nyilatkozta a Naplónak Keresztesi László, aki egyben a darab egyik kulcsszereplője is. Arra a kérdésre, hogy virtuális és rohanó világunkban könnyű-e megszólítani a gyerekeket, úgy válaszolt, hogy egy évtizede, amikor az internet és a technikai kütyük még újdonságként hatottak, nehezebb volt a feladat, mert azok elvonták a figyelmet a színházról és az emberi kapcsolatokról.

– Ma egy olyan világban élünk, ahol a színház ismét kuriózum, az internet pedig már hétköznapi dolognak számít. A gyerekeknek érdemes színházba járniuk, mert élő emberek élő lelkét láthatják a színpadon – fogalmazott Keresztesi László.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!