Messze a divattól - Portré Medgyessy-Kovács Gyula festőművészről

A kertben, a terasz mellett nyitott sátor áll, alatta festékesdobozok, arrább festőállvány, rajta egy megkezdett, nagyméretű kép. Ezekből jó párat látok körben, a villa homlokzatán, a terasz korlátján és a kerítésen függnek. 

Városképek, csendéletek, füredi sétány, bikaviadal, öreg szaxofonos, vízpart gyerekekkel. Medgyessy-Kovács Gyula világa, aki elég régóta ismerősöm. Először a móló bejáratánál, a portrérajzolók csapatában láttam. 

Medgyessy-Kovács Gyula megalkuvások nélkül járja a maga útját. Tudja, hogy festészete nem tartozik egyetlen irányzathoz sem
(Fotó: Penovác Károly)

Nyaranta egy barátom is itt keresi a kenyerét, gyakran meglátogatom. A rajzolók így lettek az ismerőseim, de közülük mindig Gyula volt az egyetlen, akivel külön is üdvözöltük egymást, felállt, odajött hozzám, kezet fogtunk. Évek óta nem rajzol már portrét, de hosszú éveken át ő is ebből élt, ebből tartotta fenn a művészetét. 

Főiskolás korában jött le először rajzolni Balatonfüredre, úgy 1987 körül, s jó 17-18 éven át csinálta. Megszerette a várost, ide kötődik, már elválaszthatatlan a tájtól. 

Budapest mellett, Solymáron él közgazdász feleségével, hat- és kilencéves kislányaival, Hannával és Júliával. Házat épített ott, a tető- térben van a műterme. 

De a nyarak elképzelhetetlenek Füred nélkül. Hajdúszoboszlón nőtt fel, gyerekkorában sokat rajzolt és festett. Édesapja rajztanár volt, de zenélt is, és édesanyja is foglalkozott festészettel. 

Anyai nagyanyjának Medgyessy Ferenc, a 20. század egyik legnagyobb magyar szobrásza volt a nagybátyja. Medgyessynek Füreden, a Tagore sétány parkjában is áll egy szobra, a Lantos lányt 1957-ben avatták fel. 

Gyula zeneiskolába is járt Hajdúszoboszlón, klasszikus zongorát tanult. Improvizálóképessége hamar kiderült. Később Binder Károly zeneszerző magántanítványa lett Budapesten. 

Ha nem veszik fel kép- zőművésznek, valószínűleg koncertező dzsesszzongorista és zeneszerző lett volna belőle. De hát végül is bejutott a Képzőművészeti Főiskolára, igaz, ötödik alkalommal vették fel. 

Az esti előkészítő rajztanfolyamon Klimó Károly lett a mestere, akinek Veszprém megyében, Monostor- apátiban van háza és műterme. A főiskolán pedig Sváby Lajoshoz járt. 

Esténként a Fiatal Művészek Klubjában zongorázott. A főiskolán 1992-ben kapott diplomát. Felmerült, hogy középiskolába megy tanítani, vagy megteremti művészetének feltételeit, hogy szabadon alkothasson. 

Az utóbbit választotta, így került le Füredre. Világmegváltó célok és fényes sikerek soha nem lebegtek a szeme előtt, nem álmodozott különleges karrierről. Kezdettől fogva tudta, hogy mit akar: olyan vizuális élményt adni a nézőnek, hogy kialakuljon egy kölcsönös párbeszéd a vászon, a színek és a témákon keresztül. 

Gyula azt vallja, hogy a siker kapcsolatok és szerencse, meg szorgalom, azaz sok-sok munka kérdése. Márpedig ő rengeteget dolgozik, termékeny művész, több száz festményt készített. Nem a mennyiségre törekszik, de ilyen a művészi habitusa. 

Eszembe jut a latin mondás: nulla dies sine linea, egy nap se teljék el munka, vagyis ecsetvonás nélkül. De Gyula nem ecsettel fest. Költséges a technikája, vastagon viszi fel az olajfestéket a vászonra, puszta kézzel, tenyérrel, ujjakkal, olykor persze ecsettel is. 

Kézmozdulatai lendületesek. Előtte krétával mindig felvázolja a kompozíciót. Korosztályában ma már ő az egyik legmeghatározóbb magyar expresszív festőművész. 

Művei szélsőséges hatást fejtenek ki, vagy nagyon szeretik a képeit, vagy rosszul vannak tőlük. De közömbösen, semlegesen senki sem távozik a tárlatairól. Félreérthetetlenül expresszív festészet az övé. 

Ő úgy fogalmazza meg, hogy absztrakt gesztusokból építkező figuratív festészet. Képei foltokból tevődnek össze, közelről absztrakt benyomást keltenek, de ha távolból nézzük őket, akkor kirajzolódnak a formák és a figurák. 

A művészet - mondja Gyula - alapvetően két komponens- ből áll: a szakmai tudásból és az egyéniségből. Ha az egyik hiányzik, gond van, de még mindig jobb, ha az egyéniség van meg. 

Gondoljunk csak a naiv festőkre vagy például Csontváryra. Medgyessy-Kovács Gyula konokul, megalkuvások nélkül járja a maga útját. Tudja, hogy festészete nem divatos, nem tartozik egyetlen irányzathoz sem, de hát ő nem is divatfestő. 

Viszont szemlátomást kolorista, szereti a színeket, képei tömények, tobzódnak a színekben. A meleg színek, a vörös, a sárga és ezek árnyalatai dominálnak alkotásain, de a kéket is kedveli. 

A főiskola elvégzése után a késő reneszánszkori velencei festő, Giovanni Bellini inspirációjára szakrális képeket festett, közben sokat fejlődött a stílusa, majd jöttek a velencei és a mediterrán városképek. 

Művészetéről Bereczky Loránd művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója írja: A mostani negyvenes generációban európai szinten is kiemelke- dő teljesítményt nyújt Medgyessy-Kovács Gyula. Briliáns technikai felkészültséggel, abszolút biztos kompozíciós készséggel festi műveit. 

Ami többlet az ő művészetében, az elsősorban a művek gondolatiságában érhető tetten, hiszen számára fontos, hogy egy-egy, az emberiség kultúrájának meghatározó jelentőségű területét megpróbálja érzelemtelítetten, emblematikus igénnyel megjeleníteni... Művei ünnepet jelentenek a szemnek és gon- dolkodásra, meditációra késztetően ünnepi pillanatai a léleknek. 

Gyula már a harmadik éve fest közönség előtt Füreden. Korábban két nyáron át a szomszédos üdülő kertjében dolgozott. Míg a teraszon beszélgetünk, bejönnek hozzá, fényképezik, szóba elegyednek vele, a megfoghatatlan alkotói világ hirtelenjében kitárul a beavatatlanok előtt. 

Tavaly valamivel később jött le. Már várták, hiányolták. Nyitott műterme kulturális színfolt a tóparton. S még temérdek füredi nyár vár rá.