A spiritualitás köré fonódik a Vaszary Villa új kiállítása

A tudomány felgyorsult fejlődésének hála, szédítő dimenziók, beláthatatlan, felfedezésre váró kozmikus és mikrokozmikus terek nyílnak meg az ember előtt, amelyekben más törvények uralkodnak és másféle magyarázatok érvényesek. Ez a kettéosztott világ – az egyik, amelyben az ember él, a másik pedig, amely felé törekszik – tudathasadásos állapotot is okozhat, ugyanakkor új szintézisek is létrejöhetnek a valóság különböző összetevőinek találkozásából.

A spiritualitás, a transzcendencia, az ismeretlen világok megnyitása a központi gondolata annak a kiállításnak, amely nemrég a Vaszary-villában nyílt meg Művészet és tér címmel. Ahogyan Mar-ghescu Mária, a kiállítás társkurátora, az alkotások gyűjteményének tulajdonosa kifejtette, az érzékeny művészet mindig is tükrözi a kor szellemét, amelyben létrejött. A Balatonfüredre elhozott válogatás két meghatározó alkotása – Joan Miró 1950-ből származó, űrhajót és űrhajóst ábrázoló litográfiája, valamint Antoni Tapies 1986-ból datált Kapu című dombornyomása – a kurátor szerint arra figyelmeztetnek, világunkban van valami, ami nem megfogható, nem mérhető, nem bizonyítható, ugyanakkor érezzük, hogy létezik. A kiállítás megnyitóján közkinccsé tett Tapies-idézet is ezt a szervező- elvet erősíti, a 2012-ben elhunyt neves spanyol festő ebben az interjúrészletben azt vallotta, olyan tárgyakkal kívánja szembesíteni az embereket, amelyek „elgondolkoztatják és fölkészítik arra, hogy az élet utolsó és legmélyebb kérdéseit észrevegyék és átgondolják”.

Mélyi József nyitotta meg a füredi kiállítást, a plakáton Joan Miró alkotása (Fotó: Stiger Ádám)

Akárcsak a korábbi századok emberei a kiszámíthatatlan természeti erők és jelenségek előtt, olyan megrettenve áll korunk embere a számára nem kevésbé kiismerhetetlen új valóság előtt, amelyben űrhajók és műholdak cirkálnak. Hiába a relativitáselmélet, az atomhasadás törvénye és a kibernetika robbanásszerű fejlődése, az embereknek mindez többnyire titokzatos és felfoghatatlan. Földünk végtelen ürességben lebeg, az isteni princípium kozmikus egyenletekkel keveredik. Nemcsak az ember, de az egész emberiség magányosan didereg a kozmosz végtelenségébe belegondolva. Az ember a tudomány fejlődése által erősebb lett ugyan, majdnem azt írtam, hogy mindenhatóbb, ám ettől még nem lett emberségesebb. Sőt. Az ember továbbra is kiszolgáltatott a másik embernek, életnek és halálnak, ám továbbra is megadatott neki az alkotás szabadsága, amelyben kifejezheti mindezt, a kétségeit és bizonyosságait. A 20. század és napjaink érzékeny művészete már nem elégedhet meg a klasszikus ábrázolással, új megfogalmazásokra van szüksége. Ezen a füredi kiállításon is jól látni, hogyan keresik az alkotók az imaginárius vonalvezetőt akár a mértani alakzatok, jelekké egyszerűsített hétköznapi tárgyak, szimbólumok egymáshoz való viszonyában, ritmusában vagy az üres tér meghódításában. Az üres tér, mint a leegyszerűsödött, legvégső forma spirituális megtestesülése köszön vissza Tapies vagy akár Günther Uecker munkáiban. Létrejön-e ezekből az alkotásokból az emberközpontú földi és a kozmikus transzhumán világok szintézise? Megértünk-e belőlük valamit?

Nézelődők Antoni Tapies grafikái előtt (Fotó: Stiger Ádám)

Marghescu Mária szerint sokáig kell nézni a műalkotásokat, nem elég elsétálni előttük. A transzcendens megnyilvánulása a képzőművészetben című eszmefuttatásában, amely a kiállítás katalógusában olvasható több más érdekes szöveggel, például egy Hamvas-esszével együtt, arra buzdítja a látogatót, hogy időzzön el bátran a képek előtt. Ahogy a zenehallgatáshoz vagy az olvasáshoz is idő kell, ugyanúgy a képzőművészeti alkotások befogadása is időt kíván. Gadamer német filozófust idézi, aki azt mond-ja, minden műalkotásnak van egy sajátos ideje, ami szükséges a megértéséhez. Az egyik kép nem olyan gyorsan vagy lassan közelíthető meg, mint a másik. A műalkotás az időtöltésnek egy speciális módjára tanít meg bennünket – magyarázza Gadamer: „Ez egy időtöltés, ami nyilvánvalóan azáltal tűnik ki, hogy nem untat bennünket. Minél inkább elidőzve figyelünk egy műre, annál beszédesebben, annál sokoldalúbban, annál gazdagabban jelenik meg. A művészettel töltött idő megtapasztalásának lényege az, hogy megtanulunk elidőzni. Talán ez az a reánk méretezett véges megfelelője annak, amit örökkévalóságnak nevezünk.”

Az olyan neves alkotók grafikáit felvonultató Művészet és tér című kiállítás, mint a már említett Joan Miró, Antoni Tapies, Günther Uecker, Eduardo Chillida, Deim Pál és mások, március 23-ig látogatható a Vaszary-villában. Mint a megnyitón is elhangzott, ez nem egyszerűen csak kiállítás, hanem konferenciát is felfűznek a témára, a transzcendencia és Hamvas jegyében.