Kultúra

2012.01.20. 21:08

Művihar a fapados Filmszemle ügye Vajna szerint

Andrew G. Vajna a szervezők által állami támogatás hiányában "fapadosnak" nevezett idei Filmszemléről azt mondta: ez egy "művihar", hiszen a szervezők, nem is kértek állami támogatást. Vajna azt is kijelentette egy pénteki sajtótájékoztatón Egerben, hogy 40 forgatókönyv elbírálása után 3 film forgatása megkezdődhet.

MTI

A benyújtott 100 forgatókönyvből már 40-et elbíráltak, és 3 film forgatása megkezdődhet az idén, illetve 11 fejlesztési projektet valósítottak meg a magyar film megújítása érdekében - jelentette ki Andrew G. Vajna pénteken Egerben.

Mindennek a célja, hogy visszanyerjék a magyar közönséget a magyar film számára. Ugyanakkor el kívánják érni, hogy a fesztiválokon is sikerrel szerepeljenek, illetve a határokon túl is népszerűvé váljanak az alkotások - jelentette ki a magyar film megújításával megbízott kormánybiztos, aki helyi konzervatív gondolkodók közéleti találkozójára látogatott a Hevesi megyeszékhelyre.
   
Mint elmondta: az elmúlt nyolc hónap legfontosabb feladatai közé tartozott, hogy rendezzék a magyar filmszakma bankokkal és produkciós cégekkel szemben fennálló 10 milliárd forintos adósságát.
Ennek keretében a pénzintézeteket kifizették, és a 140 hitelező cég közül már 67-tel megállapodtak; a tervek szerint pedig februárban létrejön a megegyezés a többiekkel is. Mindez tiszta lapot teremt a magyar filmgyártás területén - fűzte hozzá.
   
Úgy vélekedett, hogy az új elbírálási rendszertől sokan ugyan féltek, ám a konzultációt követően mindenki pozitívan nyilatkozott a folyamatról.
   
A kormánybiztos hangsúlyozta: számára nem elfogadható, hogy a magyar filmek nézettsége Magyarországon rendkívül alacsony, mindössze 3 százalékos, miközben más európai országokban, például Franciaországban, Németországban, vagy Ausztriában a hazai alkotások a legnépszerűbbek.
Ez azt jelenti, hogy a filmszakma nem tudott kommunikálni a közönséggel. Egyben kifejezte reményét, hogy a jövőben olyan izgalmas magyar filmek készülnek, amelyek a mozikba vonzzák a nézőket.
   
Az MTI azon kérdésére, hogy mi a véleménye a szervezők által állami támogatás hiányában "fapadosnak" nevezett idei Filmszemléről, azt mondta: ez egy "művihar", hiszen a szervezők, nem is kértek állami támogatást. Ugyanakkor "röhej" a támogatás hiányára hivatkozni, hiszen a bemutatásra szánt 6 film közül  4 állami pénz felhasználásából készült.
Egyébként - mint mondta - amennyiben meghívják, jelen lesz a Filmszemlén. 

A közéleti találkozót Nyitrai Zsolt Miniszterelnöki biztos kezdeményezésére tartják, immár 2004 óta rendszeresen. Korábban olyan vendégei voltak a rendezvénynek, mint Navracsics Tibor vagy Schmitt Pál.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!