Tengerre szálltak a táncos lányok

2018.06.19. 16:00

Nagy sikert hozott a Ritmus Tánc- és Mozgásművészeti Egyesület évadzáró gálaműsora

A 2017–2018-as évben 102 aranyérmet, 54 ezüstérmet és 36 bronzérmet nyertek az egyesület tagjai a különböző versenyeken, és számos különdíjjal is büszkélkedhetnek.

Kelemen Gábor

A műsor fináléjában az összes táncos színpadra lép

Az évet, évadot rendre egy gálaműsorral zárják, melyen bemutatják a nagyközönségnek a szakmai zsűrik által már elismert produkciókat, és új koreográfiákat is színpadra visznek.

A vendégeket Kertayné Kőrösi Zsuzsanna köszöntötte, aki egyben a műsort is vezette.

Palacsintatánc
Kalóztánc

Csoportos, duó- és szóló számok követték egymást, a minitől a juniorig valamennyi korcsoport megmutatta tudását a mintegy másfél órás műsorban. Voltak egészen érdekes mutatványok, így például amikor palacsintatésztába tekeredtek a lányok, a különféle töltelékeket pedig saját maguk testesítették meg a varrónőjük által elkészített ötletes jelmezekkel. Aztán volt egy időszak, amikor szinte tengerré változott a színpad, matróz- majd kalózlányok táncoltak, és a nézőtérről érkező tapsviharba sodródott a hajójuk. A huszonegy műsorszámot felvonultató gála osztatlan sikert aratott a közönség soraiban.

A műsor fináléjában az összes táncos színpadra lép

A műsor végén az egyesület köszönetét fejezte ki támogatóinak, majd színpadra szólították azokat, akik a háttérben segítik elő a gyerekek fejlődését és sikeres szereplését: Finta Dórát, az egyesület vezető-koreográfus táncpedagógusát, Horváth Pétert, a gyerekek akrobatika-oktatóját, Mrázik Mira tánc- és koreográfus asszisztenst és Kertay Zsuzsanna oktatót, aki jelenleg kisbabája mellett gyesen van, de a nevéhez több győztes versenykoreográfia fűződik. Vincze Lajosnét, az egyesület elnökét külön köszöntötték és meg is ajándékozták.

Színpadon az egyesület legifjabb táncosai, a mini csoport

Korosztályonként egy-egy táncost is jutalmaztak társaik szavazatai alapján. A mini korcsoportban Földesi Eszter, a Gyermek I. csoportban Kovács Anna, a Gyermek II. csoportban Dóber Fanni, a Junior korcsoportban pedig Gyarmati Emili vehetett át díjat. Elismerésben részesült továbbá Szilizlicsenkó Erzsébet, az egyesület sikeres táncosa, aki ez év januárjától táncoktató-asszisztensként csatlakozott az oktatói gárdához.

A közönség vastapssal jutalmazza a gálán nyújtott produkciókat

A műsor fináléjában az összes táncos színpadra lépett, és tették mindezt kétszer egymás után, hiszen a közönség visszatapsolta az igen látványosra sikerült gála utolsó számát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában