Kultúra

2017.07.28. 15:22

Nem zavarja, ha az utcán Gabennek szólítják

Féltek rá osztani komoly szerepeket, ő azonban kitört ebből a rendezői skatulyából. Közben kultuszfilmek sztárjává vált.

Varga Róbert

Egy hacker utánakeresett annak, hogy az internetről legtöbbet letöltött magyar mozi a Zimmer Feri első része volt, és utána az Üvegtigris három epizódja következett. Reviczky Gábort ezért az sem zavarja, ha az utcán esetleg Gabennek szólítják.

A Kossuth-díjas Reviczky Gábor szerencsésnek tartja magát, mert színpadon és filmen olyan szerepeket játszhatott el, amelyek beivódtak a közönség emlékeibe. Fiatal színészként Kaposvárott és a Vígszínházban is megformált komoly, drámai szerepeket. Horvai István, Kapás Dezső, Ascher Tamás és Valló Péter is rábízott ilyen feladatokat. Játszhatott Csurka István Deficit című darabjában nagy sorozatot a Vígben. Dosztojevszkij: Ördögök című művében először Nyikolaj Sztavrogint, majd Lebjadkin kapitányt is alakíthatta. Ezt a darabot és szerepeket kimondottan szerette. Csakúgy, mint Ionesco A különóra című művét. A félkegyelműben pedig Miskin herceget formálhatta meg.

Ha egy színészre valamilyen formában emlékeznek, akár szerepek alapján is, az már út a maradandóság felé – mondja Reviczky Gábor
Fotó: Zsigmond László

Egy idő után a rendezők, dramaturgok azonban elkezdtek félni tőle, hogy rossz irányba viszi az ő elképzeléseiket, elmókázza a darabot, és évekre megkapta a komikusi skatulyát.

Ebből a Hegedűs a háztetőn Tevje alakításával tört ki végleg. Ez a szerep azért is mérföldkő számára, mert ekkor, 33 év után hagyta el a Vígszínházat. Játszott a Nemzetiben, sőt, a veszprémi teátrumban is. Az Éjjeli menedékhelyben Lukát formálta meg. Most a Pesti Magyar Színházban a Valahol Európában Simon Pétereként zárták a nézők a szívükbe, miközben még mindig rekorder abból a szempontból, hogy A dzsungel könyvében a hazai ősbemutató óta ő játszhatta el legtöbbször Balut az elmúlt évtizedekben.

A színpadi sikerek mellett a népszerűséget a filmezés hozta meg Reviczky Gábornak. Sokat forgatott, kultfilmek sztárja lett, csaknem száz mozis, tévés alkotásban szerepelt. A közönség pajzsra emelte a Zimmer Feri és az Üvegtigris trilógiák első epizódja után, a televízióban a Família Kft. és a Pasik után vált kedvencé. Most a Mi kis falunk című sorozat állatorvosaként újra bent lehet egy olyan történetben, amely nézőcsúcsokat dönt.

Arra a kérdésre, hogy ő vonzza be a sikert, vagy a siker találja meg őt, azt válaszolta: szerencsés volt mindig a pályafutása ebből a szempontból. Azt viszont szerinte soha nem lehet előre tudni, mikor és mi találja meg az utat a közönség felé. Friss példaként említette, A mi kis falunkra most ugyanúgy rálelt a közönség, mint annak idején a Zimmer Ferire vagy az Üvegtigrisre.

Reviczky Gábor utóbbi filmben autóneppert alakít. Gaben és az ő bölcsességei sokak kedvencei az alkotásból. A színművész elárulta: ő találta ki azt, hogy ez a szereplő kopasz legyen és nagy nyakláncot hordjon. A kinézete annyira valóságosra sikerült, hogy amikor a forgatásra meghozták a filmben szereplő autót, akkor egy kopasz, nyakláncos, fülbevalós kereskedő állt velük szemben, és ő adta át a kocsit a stábnak. Teljesen olyan karaktere volt, mint a színművésznek. Azóta sokan csak Gabenként szólítják az utcán, őt azonban ez nem zavarja. Szerinte az, ha egy színészre valamilyen formában emlékeznek, akár szerepek alapján is, már út a maradandóság felé. Mert az alkotás, a művészet célja csak a maradandóság lehet.

Így szinkronizál is, de elmondása szerint nagyon kevés munkájára emlékszik. Főként azért is, mert amikor dolgoznak egy-egy alkotáson, akkor még csak a munkacímet látják. Jó és nagy színészeknek szereti a hangját kölcsönözni. Neki nem az a módszere, hogy a hangját „húzza, önti rá” a figurára, hanem a színész játékát figyeli, azt, ahogy a helyzetekben működteti a karaktert, jellemet és így alakul, változik a szituációhoz a hangsúlya, beszédstílusa, hiszen gyakorlatilag együtt játszik velük. Robert de Nirót, Jack Nicholsont, Clint Eastwoodot és Tommy Lee Jonest is sokszor szinkronizálta, őket nagyon jó színészeknek tartja, csakúgy, mint Morgan Freemant. Egyszer megkapta Schwarzenegger valamelyek filmjét, mert hangminta alapján az amerikai gyártók őt választották ki erre, ám ez a munka nem jelentett nagy élményt számára.

Reviczky Gábor 68 éves, négy gyermeke és négy unokája van. A közelmúltban úgy döntött, szabadúszóvá válik. Azért is hozta meg ezt a döntést, mert a Nemzeti Színházban olyan munkatempóban dolgoztak, hogy az nagy stresszel járt számára, és a lábon kihordott két infarktusa után már nem vállalta a feszített iramot. Azt, hogy egy darabot másfél hónapig nem játszanak, majd hatalmas energiákkal felújítanak egy vagy két alkalomért. Közben pedig nem tudott más munkát elvállalni.

Most már bele mert vágni abba, amibe a kilencvenes évek elején nem. Maga dönti el és válogatja meg, mikor, mit és mennyit dolgozik. Azt hitte, ettől majd több ideje lesz családjára és hobbijára, a horgászatra, ám az ellenkezője történt. Annyi feladat várja hónapról hónapra, hogy még továbbra sem üldögélhet a stégen nyugodtan.

Őszintén elmondta, érzi, hogy az ereje kicsit fogytán van, fizikailag már elfárasztják a nagyobb, egész estés főszerepek, de amíg a közönség kíváncsi rá és bírja a szervezete, addig dolgozik színpadon, filmen egyaránt.

Arra a kérdésre, ha nem játszhatna többet, mit csinálna legszívesebben, azt válaszolta, horgászorsókat újítana fel, mert azokhoz nagyon ért. Ebből a szempontból is képes kitörni skatulyából.

BALATONI EMBER

Reviczky Gábor Tatabányán született, Ráckevén él, de nagyon szereti a Balatont is. Horgászott többször a part menti helyeken és forgatott is a környéken. A Csak semmi pánik című Ötvös Csöpi-film 1982-es epizódjában például rögtön az elején lelőtték. Gyorsan felvették a jelenetet Sajkodnál, s ezután, kihasználva a jó időt, azonnal pecabotot ragadott, ott maradt a nap végéig. A Zimmer Feri több jelenetét pedig Balatonbogláron rögzítették. A színművész lánya Almádiban él, így családilag is kötődik a térséghez.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!