a népzenétől távol áll a versengés

2019.05.15. 17:00

Népi dallamok szárnyán a pápai versenyen

Nagy részvételi arány és érdeklődés jellemezte az Allegro Alapfokú Művészeti Iskola évek óta hagyományosan megrendezett népdaléneklési versenyét.

Laskovics Márió

Cserfes csibék nevű csapat dalol

Fotó: Laskovics Márió

Népdaléneklési versenyt szervezett az Allegro Alapfokú Művészeti Iskola szerdán a városi könyvtárban. Hegedűsné Szabó Éva igazgatóhelyettes köszöntötte az előadótermet megtöltő gyerekeket és kísérőiket, és közölte, öt korosztályban (1-2., 3-4., 5-6., 7-8. és 9-13. osztály) mérették meg magukat a dalos lelkű iskolások, továbbá az óvodásoknak is lehetőséget biztosítottak a szereplésre.

Cserfes csibék nevű csapat dalol
Fotó: Laskovics Márió

Szili Gabriella igazgatótól megtudtuk, a verseny célja, hogy a gyerekek minél több népdalt ismerjenek meg az iskolában, zeneiskolában tanultakon túl. Fontos tapasztalatszerzés volt tehát mind a tanároknak, mind a diákoknak. Három, szabadon választott népdallal vagy nemzetiségi dallal – tetszés szerint hangszeres kísérettel – nevezhettek a szólóban, illetve csoportban indulók, akik a fellépésükért arany, ezüst vagy bronz minősítésű oklevelet vehettek át a háromtagú, Navratil Andrea népdalénekes, Szili Gabriella igazgató és Szatmári Péterné Rédey Margitta szolfézstanár alkotta zsűritől. A versenyre 130-an neveztek Pápa város hét iskolájából, illetve a környező települések közül érkeztek Csótról, Csögléről, Marcaltőről, Mezőlakról, Nemesszalókról, Pápateszérről, Városlődről és Vaszarról. Negyvenöt egyéni, valamint tizenöt csoportos produkció hangzott el, továbbá húsz fő kánonéneklésben vetélkedett.

Közös énekléssel kezdődött a verseny
Fotó: Laskovics Márió

Navratil Andrea népdalénekes a zsűrizés kapcsán megjegyezte, az alkalom a megmérettetés motivációs jellege mellett a közösségi együttlétről szólt. Hiszen igazából távol áll a népzenétől, az énekléstől a versengés. Az értékelésnél figyelembe vette a stílust, a szabad átélést, és hogy kihez mennyire illett az adott dal. Az éneklés valójában lélekszó, azt énekeljük ki, ami a szívünket nyomja.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában