dallamok

2019.02.13. 16:00

Népzenészektől volt hangos Tihany

Harmadik alkalommal rendezték meg a téli Tihanyi Bourdon Zenei Hétvégét Tihanyban a Művésztelepen, ahol az ország számos pontjáról érkeztek népzenészek, népi zenekedvelők, szólóhangszeresek, énekesek.

Jákói Bernadett

A 3.Tihanyi Bourdon Zenei hétvége fénypontja a Násfa zenekar lemezbemutató koncertje volt

A három napos hétvégi kurzuson a balatoni és bakonyi népzenével, népdalokkal ismerkedtek meg a résztvevők a szakmai kurzuson Császár Dominik vetítéssel egybekötött előadásában, majd a dalok elsajátítását követően esti táncház mellett a kurzusvezetők által előadott lemezbemutató koncert várta az érdeklődő helyi közösséget is.

Neves oktatók, szakemberek kezdő és haladó csoportokban foglalkoztak a hangszeresekkel: tekerősőkkel, furulyásokkal, citerásokkal, dudásokkal, énekesekkel, a végeredmény egy igazi, pezsdítő táncházi muzsikává alakult a tihanyi iskola előcsarnokában.

A 3.Tihanyi Bourdon Zenei hétvége fénypontja a Násfa zenekar lemezbemutató koncertje volt

A balatoni dalok mellett gyimesi táncház valamint a Násfa és a Tallabille népi kiszenekar lemezbemutató koncertje emelte az est hangulatát. Az idei téli népzenei hétvége már hagyományos a jól összeszokott baráti és szakmai közösség számára, nyáron, július végén egyhetes táborba hívják a hangszeres népi zene iránt érdeklődőket, melynek szintén a Művésztelep ad otthont. A nyári tábor zárásaként a tihanyi főtéren zenei össztalálkozó várja majd a turistákat is. –mondta el Salamon Szilvia program koordinátor.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában