Kultúra

2012.02.09. 06:42

Nyári fényképek

Veszprém - Igényes, ám a nagyközönség számára nem elérhető fotóalbum jelent meg Fotóművészeti Nyári Egyetem Veszprém 2011 címmel.

Szabó Zsuzsanna

A Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetsége tavaly nyáron Veszprémben rendezte meg 28. Fotóművészeti Nyári Egyetemét. Az egyhetes táborban az ország minden tájáról érkező fotóklubok tagjai vettek részt, illetve nevezték be képeiket a szövetség által meghirdetett pályázatra.

A megmérettetésre hatvanhat szerző 582 alkotását nevezte be. Ebből a háromtagú zsűri hatvanhat szerző hetvenhat képét javasolta közzétételre, melyek a most megjelent albumba is bekerültek.  Az album elején a díjnyertes alkotások láthatók, köztük Áment Erzsébet Tabuk nélkül, valamint Fabó Katalin Életfilozófia című képe. Előbbin egy fényképező apáca hölgy látható, másikon egy extrém külsejű punk cigarettázik. Több Sümegen, Tapolcán készült fénykép is látható, sokakat pedig a Balaton  ihletett meg, de hangulatos az egy nádfedelű ház tetején dolgozót megörökítő Tetőfedő című kép, vagy a borospincék mélyén megbúvó palackokat ábrázoló fotó is.


 
Mátyus Károly, a veszprémi Bakony Fotóklub vezetője, a nyári egyetem egyik főszervezője a bemutatón elmondta, a táborban közel százötvenen vettek részt, a képek mindegyike Veszprém városában, illetve a megye különböző helyszínein készült. A rendezvény a megyeszékhely testvérvárosaiból érkező külföldi fotósoknak köszönhetően először vált nemzetközivé.  A bemutató után díjakat nyújtott át a nyári egyetemi pályázat öt nyertesének, és három Veszprém Városa díjat a külön, csak Veszprémben készült fotókra kiírt pályázat nyerteseinek.
 
Láng Tibor fotóművész, a klub tagja hozzátette, a tábor célja kevésbé a megye vonzó turisztikai célpontjainak felkeresése, mint inkább a megye egyedi hangulatának, egy-egy sajátos részletének bemutatása volt.  A Veszprémben készült képek a VMK 8-as termében tekinthetők meg.
 
A látványos fotóalbum  korlátozott számban jelent meg, kereskedelmi forgalomba nem kerül, akinek mégis felkeltette a kíváncsiságát, az a megyei könyvtárban belelapozhat.  A pályázaton részt vevő  köztük nyertes  alkotások február 9-ig tekinthetők meg az Eötvös Károly Megyei Könyvtár földszinti kisgalériájában.
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!