megbánta

2019.01.30. 14:11

Nyilvánosan bocsánatot kért a plágiummal vádolt szlovén író

Boris Kobal egy olasz komédiát lefordított szlovénra, és azt sajátjaként adta el a színháznak.

„Szeretnék bocsánatot kérni a közvéleménytől, mert egy lefordított szöveget sajátként tüntettem fel, ami nem volt helyes, nem volt helyes az sem, hogy eddig hallgattam, és nem magyaráztam meg, mi történt, ahelyett, hogy vállaltam volna a felelősséget” – írta a 63 éves Kobal nyílt levelében.

Két hete a celjei szlovén színház néhány előadás után levette műsoráról Kobala Profik című komédiáját, mert kiderült, hogy a szöveg, amelyért a színház 13 ezer eurót fizetett, egy olasz komédia fordítása. Az esetet egy névtelen bejelentés alapján vizsgálták ki, és mint kiderült, a mű Aldo Nicolaj La Prova Generale című 20. századi komédiájának szó szerinti fordítása, lerövidítve.

A színház büntetőjogi eljárást indított Kobal ellen, és visszakövetelte a színdarab után kifizetett összeget, amelyet az író egy eredeti, új darab megírására hirdetett pályázaton nyert el.

Kobal levelében betegségével magyarázta azt, hogy ilyen felfogathatatlan dolgot tett. Mint mondta, bár a színház sok téren elégedettséget nyújtott számára, munkája miatt nem volt magánélete, ezért elkeseredetté, magányossá vált és súlyos depresszióba esett. Kért ugyan segítséget, de az utóbbi néhány évben rosszabbodott az állapota.

Hozzátette: tudatában van cselekedete következményeivel, a teljes összeget, amelyet a darabért kapott, visszautalta a színháznak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!