Kultúra

2014.01.22. 19:40

Őrizni kell a nyelvet

Balatonfüred – Közelmúltunk egy különleges időszakáról, a rendszerváltás korszakáról tudhattak meg érdekes dolgokat két főszereplő beszélgetéséből a kultúra napi program résztvevői.

Győrffy Árpád

A rendezvény délben kezdődött a zeneiskola melletti Kölcsey-szobornál, ahol Bóka István polgármester és Hári Lenke alpolgármester tisztelgett koszorújával a Himnusz költője előtt. Délután a Vaszary-villa zsúfolásig telt nagytermében került sor a bevezetőben már említett beszélgetésre, amin Stumpf István alkotmánybíró, a Bibó István Szakkollégium megalapítója faggatta Pozsgay Imre egykori kulturális minisztert a rendszerváltás érdekes pillanatairól, a Hazafias Népfront egykori titkáraként, majd államminiszterként tett jelentős lépéseinek politikai és személyes hátteréről.

Az esti ünnepséget a Himnusz közös éneklése nyitotta, majd Szarvas József színművész mondta el Radnóti Nem tudhatom című versét.

Az ünneplőket köszöntő Bóka István polgármester arról beszélt, hogy az évezredes kulturális kincsünket nem elég megőrizni, tovább is kell adni a következő generációknak.

Bóka István a Balatonfüred Város Kultúrájáért kitüntetés adott át dr. Hutás Mihálynénak, a zeneiskola volt igazgatójának (Fotó: Penovác Károly)

Az ünnepi beszédet az Arácson élő, magát harminc éve füredinek tekintő Pozsgay Imre mondta. A Himnusz születésének korát és az azt követő száz évet egy különleges időszaknak jellemezte, amit az itáliai reneszánsszal lehet összevetni. Ezzel az örökséggel nagyon jól kell bánnunk. A kultúránk elleni legpusztítóbb veszélynek ma azt a nyelvrontást tartja, amit a tömegkommunikációs eszközök okoznak. Ha a nyelvünket nem tudjuk a maga tisztaságában, hatékonyságában és világraszóló teljesítőképességében megőrizni, akkor magunkat, mint nemzetet sem tudjuk – figyelmeztetetett.

A továbbiakban Bóka István az önkormányzat képviseletében Balatonfüred Város Kultúrájáért kitüntetés adott át dr. Hutás Mihálynénak, a zeneiskola volt igazgatójának. Az ünnepet záró részében Szalai Molli, a zeneiskola diákja zongorán játszott, majd Hutás Erzsébet hegedűművész és Sakai Yumiko zongoraművész adott műsort.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!