Kultúra

2014.06.20. 13:45

Papszentelés a veszprémi Szent Mihály-bazilikában

"Tegyen titeket az Úr igaz pásztorokká, akik az élő kenyeret és az élet igéit adjátok a híveknek, hogy erősödjék Krisztus titokzatos testének egysége! " - hangzott a fohász tegnap a Szent Mihály-bazilikában, ahol dr. Márfi Gyula érsek áldozópappá szentelte Darnai Jánost, Megyesi Ferencet és Szeghy Csabát, a főegyházmegye diakónusait.

Toldi Éva

A szertartás a hagyományok jegyében szentmise keretében történt, miután Varga István, a szeminárium rektora az áldozópapi szolgálatra jelölt, arra alkalmasnak, felkészültnek találtatott diakónusok felszentelésére felkérte a főpásztort. Szentbeszédében az érsek a szentelendőkhöz szólván örömének adott hangot, hogy az egyházmegyei papság testvéri közösségébe lépnek. Feladataikról szólva kiemelte a tanúságtevő és áhítatos hozzáállást munkájukban, a magvetői, a papi és a prófétai feladatkörben.

Darnai János, Megyesi Ferenc és Szeghy Csaba a papszentelésen Fotó: Toldi Éva

Minden szavatokból tükröződnie kell annak, amiben hisztek, az értünk szenvedett és megigazolásunkért feltámadt Jézusban, mutatott rá. Fontos, hogy prédikációtok, hittan tanításotok soha ne legyen szereplés, produkció. Elsősorban a mennyek országát kell hirdetnetek és a szeretet hatalmát. A papi szolgálat a szentségek szolgálata, a szentmise bemutatása is feladatotok lesz, s fogtok gyóntatni, feloldozni, s kiszolgáltatjátok a betegek kenetét. Fontos, hogy a szentségek, szentelmények kiszolgáltatásakor is eltöltse lelketeket a hit és az áhítat, emelte ki. A pásztori szolgálatban is a szeretet vezéreljen, törekedjetek egybetartani a nyájat, az elszéledőket megkeresni, lelki programokat szervezni, bevonni munkátokba a világi munkatársakat. Törekedjetek arra, hogy ajándék legyetek a hívek számára. A papot latinul sacerdos-nak mondják, ami azt jelenti "szent ajándék" . Legyetek " szent ajándékok" ti is! - buzdította őket.

A szentelendők ígérete, fogadalma után felhangzott a Mindenszentek litániája. A papjelöltek leborultak a földre, és az egybegyűlt közösség imádkozott fölöttük, értük. Majd a szentelő püspök kezét a szentelendők fejére téve mondott imát értük, a papság tagjai követték őt. Beöltözés után az érsek megkente kezüket krizmával, s átadta nekik szolgálataiknak liturgikus eszközeit. Végül a szentmiseáldozattal zárult a szertartás.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!