Kultúra

2017.05.18. 16:43

Párkapcsolat, szerelem, érzelmek a színpadon - Forró ölelésre vágyva

Pápa – Tartogat-e még izgalmakat a párkapcsolat, létezik-e szerelem, hogyan működik a házasság az ötödik iksz környékén? Akkor, amikor az ember életében már javában a „B oldal” pörög, és a sors kevés újat tud mutatni számára. Ezt a gondolatkört boncolgatja az S.K. Társulat Ölelj át! című romantikus komédiája.

Polgár Tibor

A Pápán és környékén jól ismert hobbiszínészek által 2011-ben életre hívott társulat legújabb, immár nyolcadik egész estés bemutatója nem kisebb fába vágja a fejszéjét, minthogy a meglett férfi és az érett nő lelki világában kutakodjon a szerelmi ügyek terén. A Neil Simon kortárs amerikai író által jegyzett Ölelj át! sztorija mondhatni faék egyszerűségű: a feleségét gyászoló George (Nagy Imre alakításában) és a pocsék házasságát sirató Jennie (Szabó Erika) egymásra talál, köszönhetően két önjelölt kerítőnek. Ők a férfi testvére, Leo (Szabó Szilárd), valamint a nő barátnője, Faye (M. Varga Veronika), akik bár mindketten házasok, a félrelépésen jár az eszük.

Fotó: Polgár Tibor

Az író George és a színésznő Jennie kapcsolata persze nem jön létre egy varázsütésre, miképpen később a viszonyuk sem lesz problémamentes, illetve az egymással kacérkodó Leo és Faye románca is komplikált. Őrlődnek az érzelmeikkel, bizonytalanok. Nem akarják elszalasztani a nagy lehetőséget, ami talán utoljára mosolyog rájuk az életben, ugyanakkor tartanak a csalódástól, és sebet sem szeretnének ejteni a másikon. Ebben a színdarabban nem a történeten van a hangsúly, hanem a karaktereken, az érzelmeiken, a lelki világukon, az általuk megélt dilemmákon, a sorsfordító döntéseiken. A kimért léptekkel haladó cselekmény során bőven jut idő az egyes szereplők bemutatására, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy hiteles, életszagú drámát lássunk, kellő mélységgel. Habár a két főszereplőnek is vannak vidám pillanatai, az előadásba elsősorban a laza erkölcsű Leo és az életvidám Faye hivatott színt, humort vinni. Szabó Szilárd és M. Varga Veronika remekül meg is oldja a feladatot, utóbbi egyenesen lubickol a szerepben, le sem tagadhatná, hogy vérbeli komika. Ráadásul a két mellékszereplő egy kis erotikával is tarkítja a történetet, márpedig egy romantikus színdarabnak ez adja meg a savát-borsát.

Fotó: Polgár Tibor

A díszlettel kapcsolatban zseniális húzás, hogy a színpad ketté van választva: az egyik felén George, a másikon Jennie lakását látjuk. Különösen jól mutat, amikor a férfi és a nő párhuzamosan, ugyanúgy tesz-vesz a saját szobájában, vagy amikor egymással telefonálnak a maguk birodalmából. Aztán ahogyan közelebb kerülnek egymáshoz, a két lakás által szimbolizált távolság szépen összemosódik, eltűnik közöttük.

Az S.K. Társulat közismerten híres arról (is), hogy előadásaiknak általában nincsen klasszikus értelemben vett rendezője, a színészek közösen ötletelnek, instruálják egymás. Elsősorban erre vezethető vissza, hogy az Ölelj át! című kétfelvonásos romantikus vígjátékuk túl hosszú lett. A több mint kétórás játékidőhöz képest kevés a poén és a vizuális geg, nem tart ki a sokszor amúgy is takaréklángon égő feszültség. Látszik, hogy a színészek élvezik a játék minden egyes percét, szívüket-lelküket kiteszik a színpadra, és ugye azt sem szabad elfelejteni, pusztán kedvteléből, szenvedélyből lépnek fel a világot jelentő deszkákra. Azonban egy keménykezű direktor kigyomlálná a felesleget, feszesebbé tenné a cselekményt, ami előnyére válna a színdarabnak. Persze mindezzel valószínűleg elveszne valami a társulat jó értelemben vett amatőr vonzerejéből, szabadságából, a nevükben is szereplő „saját kezűleg” elvből. Minden bizonnyal azzal is tisztában van az S.K. csapata, hogy számukra a vígjátéki vonal sokkal jobban fekszik, mint a drámázás – a korábban bemutatott komédiáik közül a Pletyka, a Black Comedy, a Szentivánéji álom vagy a Játék a kastélyban bármelyik nagy, profi színház becsületére vált volna.

Fotó: Polgár Tibor

Mérleget vonva fontos hangsúlyozni, hogy az Ölelj át! összképe egyértelműen pozitív, hiszen kellően elgondolkodtató és humoros, vizuális tekintetben is képes emlékezeteset nyújtani, nem utolsó sorban pedig a színdarabbal az S.K. Társulat ismét tanújelét adta, hogy nem ijed meg kimozdulni a komfortzónájából, keresi az új kihívásokat, a továbblépési lehetőségeket. Mindezek közül akár csak egy is elvitathatatlanná tenné, hogy a rutinos pápai hobbiszínészek rászolgáltak a vastapsra, és a közönség érdeklődve várja a következő bemutatójukat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!