31°
30°
19°

Piliscsabai családi ház nyerte a Média Építészeti Díját

Őrfi József saját házát bővítette ki, a tervezést és a kivitelezést is ő végezte.

Őrfi József saját maga tervezte és építette piliscsabai családi háza nyerte épület kategóriában a Média Építészeti Díját, amelyet szombat este adtak át Budapesten. A tervek között Takács Gyula finnországi skanzenépülete lett a nyertes.

A tervezésnél fontos szempont volt az olcsó anyagok használata, amivel az építész a szakmai bírálók tetszését is elnyerte – közölték a szervezők az MTI-vel.

Terv kategóriában az idei zsűri Takács Gyula finnországi Seurasaari skanzen fogadóépületét díjazta. Az építész két éve azért költözött Finnországba, hogy teljes mélységében megismerhesse a finn faépítészetet. A zsűri különdíját a Palatinus fürdő rekonstrukciójával az Archikon nyerte.

„A város 21. századi formában kapta vissza ezt a műemléket”

– indokolták döntésüket a zsűriző újságírók.

A médiazsűri mellett a közönség is kiválasztott egy győztes épületet, illetve tervet: a rendezvényen részt vevő közönség szavazatai alapján a megvalósult épületek közül Vas Norbert, Pozsár Péter és Varsányi András algyői családi háza nyert, míg a tervek közül Takács Gyula finnországi skanzenépülete kapta a közönségdíjat is.

Az Index különdíjára online lehetett szavazni, ez alapján is Őrfi József kapta az elismerést, továbbá az Európa Design Belsőépítészeti Különdíját is az ő háza kapta. Az Austrotherm Energiahatékonysági Különdíját a paksra tervezett városrész lakónegyedének terve, Péterffy Miklós, Deli Brigitta, Dőry Bálint, Müller Dóra és Szabó Dániel munkája nyerte.

Idén másodjára adták át a Lechner Tudásközpont Legjobb 1945 után Épült Épület Rekonstrukciója Különdíját, amelyet Flachner Szilvia és csapatának munkája, a keszthelyi Vasútállomás nyert meg.

A gálaesten a kiválasztott épületeket és terveket alkotóik mutatták be látványos prezentációkban és filmekben. A rövid ismertetőket a médiaszereplőkből álló zsűri értékelései, valamint három szakmai bíráló, Beleznay Éva urbanista, építész, Dúll Andrea környezetpszichológus és Somogyi Krisztina vizuáliskörnyezet-kutató, építészetkritikus elemzései követték.
A díjátadó hagyományos része a mesterek köszöntése, így idén Csomay Zsófia Ybl-díjas építészt, belsőépítészt, érdemes művészt köszöntötték, aki a női építészek fontosságáról, a rájuk a szakmában váró kihívásáról beszélt.

A díjat a legrangosabb magyar online építészeti napilap, a néhány hete Pro Architectura díjjal kitüntetett epiteszforum.hu azzal a céllal hozta létre, hogy az építészetet közelebb hozza és érthetővé tegye a laikusok számára is. Ennek érdekében idén is közéleti és kulturális újságírókból álló zsűrit kértek fel, hogy a szélesebb nyilvánosság szemszögét képviseljék a versenyben, valamint megkérték a Szónok Születik Retorikaiskolát, hogy az építészek téralkotásban megszerzett jártasságát segítsenek kiegészíteni olyan készségekkel, amelyek egy pár perces előadást élvezetesebbé és világosabbá tehetnek.
A 13. Média Építészeti Díja átadóján megemlékeztek az alapító, Pásztor Erika Katalinról is, aki október 30-án hunyt el.

Hozzászólások

nincs messze
A földi élet jövőjét is befolyásolhatja a mágneses pólus mozgása
kerékpáros verseny / 19 perce
Valter Attila szakaszt nyert a fiatalok Tourján
A 21 éves sportoló a hegyi pontversenyben átvette a vezetést, összetettben pedig négy a 11. helyre jött fel.
Gyász
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KÓRUSZ JÓZSEFNÉ szül. Patkás Anna Mária 71 éves korában elhunyt. Temetése 2019. augusztus 29-én 15 órakor lesz a veszprémi Vámosi úti temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GÖNCZÖL JÁNOS életének 68. évében csendesen megpihent. Temetése 2019. augusztus 28-án, szerdán 15 órakor lesz az ösküi katolikus temetőben. A gyászoló család
„Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek, Hiába szállnak árnyak, álmok, évek.” (Kosztolányi Dezső) Mély fájdalommal tudatjuk, hogy DR. STOLÁR MAGDOLNA középiskolai tanár 71. életévében elhunyt. Szeretett halottunkat 2019. augusztus 29-én 16 órakor az ajkai régi temetőben helyezzük örök nyugalomra. Búcsúztató gyászmise 15 órakor lesz az ajkai Jézus Szíve templomban. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HERCZEG JÓZSEFNÉ szül: Kelemen Erzsébet életének 91. évében örökre megpihent. Temetése 2019. augusztus 28-án, szerdán 15 órakor lesz a veszprémi vámosi úti temetőben. A gyászoló család
"Annyira akartam élni, a betegséget legyőzni, Búcsúztam volna tőletek, De erőm nem engedett, Így búcsú nélkül szívetekben tovább élhetek." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HORVÁTH IMRE a veszprémi vásárcsarnok volt zöldségese 66 éves korában örökre megpihent. Temetése 2019. augusztus 30-án, pénteken 13 órakor lesz a veszprémi vámosi úti temetőben. A gyászoló család
"Mikor a testemet már roskadozva vittem, Váratlanul csendesen átölelt az Isten..." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SOÓS ZOLTÁN 90 éves korában elhunyt. Temetése 2019. augusztus 28-án, szerdán 15 órakor lesz a várpalotai temetőben. Gyászoló család
"Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, Pihen a kéz, mely értünk dolgozott, Számunkra te sosem leszel halott, Örökké élni fogsz, mint a csillagok." Mély fájdalommal és megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BALOGH GYÖRGYNÉ szül. Száraz Lídia 80 éves korában örökre megpihent. Utolsó útjára 2019. augusztus 29-én 9 órakor kísérjük a veszprémi Vámosi úti temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik drága szerettünket utolsó útjára elkísérik, gyászunkban bármily módon osztoznak. Gyászoló szerettei
"Megállt a szív, megállt a kéz, Nincsen szó az ajkadon. Szívünkben örökké élsz, Mert szerettünk nagyon." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FAZEKAS IMRÉNÉ szül. Dezső Vilma 85 éves korában csendesen megpihent. Temetése 2019. augusztus 26-án, hétfőn 15 órakor lesz a kapolcsi temetőben. Gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy VINCZE KÁROLY 50 éves korában súlyos betegségben elhunyt. Temetése 2019. augusztus 27-én 17 órakor lesz az ősi temetőben. Kérjük, csak egy szál virággal búcsúzzanak. Gyászoló család
Hálás szívvel köszönjük mindazoknak, akik szeretett Mamánkat BALOGH LAJOSNÉ malomsoki születésű pápai lakost utolsó útjára elkísérték és gyászunkban osztoztak. Ezúton mondunk köszönetet a Pápai Kórház dolgozóinak az önzetlen és szeretetteljes ápolásáért. Lánya és unokái
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KENYERES DÁNIEL 96 éves korában, otthonában csendesen megpihent. Utolsó útjára kísérjük 2019. augusztus 27-én, kedden 15 órakor Balatonfüreden a református temetőben. Gyászoló fiai és családjaik
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ÁBRAHÁM ISTVÁN 83 éves korában elhunyt. Temetése 2019. augusztus 29-én 11 órakor lesz Veszprémben a Vámosi úti temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy MOLNÁR ISTVÁN volt MÁV mozdonyvezető életének 84. évében elhunyt. Temetése 2019. augusztus 26-án, hétfőn 16 órakor lesz a Balatonalmádi Vörösberényi temetőben. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy TÓTH FERENC a Vaszari TSZ nyugdíjasa életének 97. évében örökre megpihent. 2019. augusztus 24-én, szombaton 16 órakor a gecsei temetőben kísérjük utolsó útjára. Gyászoló család
"Te, aki családodért mindent megtettél, Te, aki nem kértél csak adtál, Egy napon mindent itthagytál. Téged elfeledni nem lehet, csak letörölni az érted hulló fájó könnyeket. Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Szombathelyi János 87 éves korában csendesen megpihent. Temetése 2019. 08 23-án pénteken 16 órakor kezdődő gyászmisét követően lesz a kisapáti temetőben. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy RÓZNER GÉZA 77 éves korában csendesen megpihent. Temetése 2019. augusztus 24-én 17 órakor lesz a nyirádi temetőben. Gyászoló család
"Mikor a testemet már roskadozva vittem, Váratlanul csendesen átölelt az Isten..." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy VALLER TIBOR életének 58. évében csendesen megpihent. Temetése 2019. augusztus 23-án 13 órakor lesz a pápateszéri temetőben. Szerető családja
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KORONCZAI FERENC ösküi lakos 70 éves korában csendesen megpihent. Temetése 2019. augusztus. 23-án, pénteken 16.00 órakor lesz az ösküi temetőben. A gyászoló család
Emlékezünk VICZINA FERENC elhunytának 1. évfordulójára. Nem felejtünk, emléked nekünk örök! Dennis és mamája
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy édesanyánk, SOÓS JÁNOSNÉ szül. Joó Mária 84 éves korában csendesen megpihent. Temetése, 2019. augusztus 26-án (hétfőn) 11 órakor lesz az aszófői temetőben. Gyászmise temetés előtt 10.30 órakor az aszófői katolikus templomban. Gyászoló szerettei
jó hír / 51 perce
Visszatér Obi-Wan Kenobi
közösségépítés / 1 órája
Idén már kétezer család pihenhetett az Erzsébet-táborokban
súlyos sérülés / 1 órája
Kisgyermekre támadt egy puma Coloradóban
foci / 1 órája
Kövesd velünk élőben a PÉT – Devecser mérkőzést!
Fél évszázad számvevőként / 1 órája
Varga Ferencet kérdeztük Az érseki számvevőség titkai című kiállítás kapcsán
Leitner Vera
Tessék, csak tessék! / 3 órája
Még hetekig finom lesz a magyar dinnye