elismerés

2018.01.10. 10:22

Pro Cultura Hungarica díjat kapott Endrész László cirkuszművész

A londoni The Blackpool Tower igazgatóját a magyar cirkuszművészet népszerűsítéséért tüntették ki.

„Negyvenöt éve nem élek ebben az országban, de ennek ellenére kitüntetnek azért a munkáért, amivel a magyar artistákat segítem évtizedek óta. Ez nagyon boldoggá tesz”

- fogalmazott Endrész László az MTI-nek a Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál nyitó estjén. A művészt a cirkuszművészet terén kifejtett hosszú évtizedes munkásságáért, a magyar cirkuszművészet és artistaművészet népszerűsítéséért, hagyományainak megőrzéséért, a fiatal artistatehetségek támogatásáért tüntette ki Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere kedden este a Fővárosi Nagycirkuszban.

Az egykori artista 1945. április 22-én született Magyarországon, anyja révén a Schlingloff-cirkuszdinasztia 9. generációs tagjaként. A háború után nagyon rossz helyzetbe kerültek az artisták, gyakran éheztek, filléres fizetésekért léptek fel mozikban a filmhíradók előtt – idézte fel gyerekkori emlékeit. Elmondta, hogy apja kívülállóként került a Schlingloff család cirkuszába, ahol megismerkedett az anyjával.

Az iskolák elvégzése után fejébe vette, hogy felvételizik az Állami Artistaképző Intézetbe, amelyet akkor Baross Imre igazgatott. Miután felvették, szívizomgyulladást kapott és kétségessé vált, hogy folytathatja-e az artista pályát, pedig addigra édesanyja családjából már mindenki, nagybátyja, unokatestvérei mind visszamentek a frissen alakult állami cirkuszhoz és folytatták a családi hagyományt.

„Gondoltam egy merészet, ezért bátyámmal vettünk négy telefonpóznát, felépítettük a kertünkben és elkezdtük gyakorolni a fliegendét, azt a repülőszámot, amelyet Magyarországon először apám mutatott be az 1920-as években”

- mondta.

A fliegende vagy repülő trapéz egy olyan produkció, amelyben két vagy több trapéz is szerepel és az artista az egyik trapézról mintegy „átrepül” a másikra. Ezzel a számmal vizsgáztak le sikeresen az artistaképzőben és ettől kezdve hivatásos artista lett.

„Napközben segédmunkásként dolgoztam az Állami Könyvterjesztő Vállalatnál, éjszaka pedig a sokszor mínusz 10 fokosra hűlt Fővárosi Nagycirkuszban próbáltunk”

- emlékezett vissza.

Miután bekerültek a nagycirkusz egyik nagy műsorába, megnyílt előttük a világ és sorra kapták a felkéréseket és fogadták el a jelentkezésüket a világ minden tájára.

„Akkoriban a cirkuszművészek saját fényképük megküldésével és néhány szavas bemutatkozással adták el magukat és a produkcióikat a cirkuszoknak németül”

- mondta.

Angliában ismerkedett meg feleségével, aki a világhírű angol Fosset-cirkuszdinasztiából származik. Feleségével és később gyerekeivel közös számaikkal járták a világot, majd egy idő után elkezdett műsorokat rendezni, végül impresszárió-vizsgát tett és felkarolta az ifjú artistákat, segített nekik leszerződni a különböző cirkuszokhoz.

Londonban 1980-ban megalapította a Tip Top Entertainments ügynökséget, majd nem sokkal később felajánlották neki az Egyesült Királyság legtradicionálisabb és legnagyobb állandó cirkuszművészeti központjának számító The Blackpool Tower vezetését, amelynek 27 éve az igazgatója feleségével és két fiával együtt, akik Anglia elismert bohócai Mooki és Mr. Boo néven. Endrész László emellett rangos nemzetközi cirkuszfesztiválok zsűritagja, aktívan részt vesz az Európai Cirkuszművészeti Szövetség munkájában is.

Endrész László munkái mellett jelenleg egy önéletrajzi könyv megírásán is dolgozik, amelyben saját és a cirkusz világának a szemszögéből mutatja be az 1950-es, 1960-as évek Magyarországának történelmi, politikai, hatalmi viszonyait.

A londoni cirkuszigazgató a XII. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál zsűritagjaként különdíjat is átad majd egy fiatal artistának.

Borítókép: Endrész László beszédet mond a díj átvétele után 2018. január 09-én

MW / Tóth-Blum Dániel

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!