Profitra éhesek a televíziók

- Nagyon sok oka van. Egy tévé nem tud független lenni attól az országtól, gazdasági kultúrától, amelyben létezik. Ha körülötte ocsmonda indulatok vannak, semmiféle etikai keret nem tartja össze, ha rút indulatokba kapaszkodik mindenki, ha közben erős a presszió, hogy profitot kell termelni, akkor előbb-utóbb kialakul az emberi válasz, hogy ha magasabb nyereséget kell elérni, de a piac pang egy kicsit, majd rontunk a minőségen. Miért kellene nekünk jobbnak, szebbnek lennünk, mint a hatalomipar utcán zajló pofozkodása? Létrejön a cinizmus, melyben nincs mérce és senki nem kíváncsi a másik véleményére. Nincs rendben az ország állapota, és ez tökéletesen érződik a televíziókon. A másik komoly gond, hogy megváltozott a televíziózás tempója. Éhesek lettek a televíziók, gyorsan kell termelni. Nincs idő arra, hogy mesterekké váljanak azok a rettegő emberek, akik ebben a szakmában keccsölnek, akiknek nincs jövőképe, bármikor útilaput köthetnek a talpa alá. Az egész országnak nincs jövőképe. Hogyan lehetne tisztességes teljesítményt elérni, ha az ember nem érzi magát biztonságban, alapélménye, hogy bántják, megfosztják a jogaitól, s ráadásul egy olyan világban él, ahol a szakmai értékeket nem mérik. Mert azért vannak olyan szakmai normák, ismeretek, amikkel el lehetne számolni: jó helyen van-e a kamera, korrektül be van-e világítva a helyiség, megfelelő-e a díszlet, törődnek-e a szereplők öltözékével, megírták-e tisztességesen a szöveget?

- A külsőségekkel azért általában törődnek, nem?

- Nem. Hemzsegnek a kétségbeejtő műsorok. Licencet csinálnak, aminek akkor van értelme, ha adaptálják a helyi viszonyokra. De nem teszik. A magyar audiovizuális kultúrának van különlegessége, az erős operatőri munka. A magyar operatőr nagyobb műgonddal dolgozik, mint a környező kultúrákban, igényesebb a munkájára.

- Igen, ebből a szakmából többen csináltak világkarriert.

- Ezzel a mondattal nem tudok mit kezdeni, mert azt feltételezi, hogy a kiugrás és karrier külföldön azt jelenti, hogy nem kell itt rohadnod Magyarországon, miközben én meg úgy gondolom, hogy nagyon nagy dolog, hogy te itt dolgozol Magyarországon, megbízhatóan, és nem kell attól tartanod, hogy kipenderítenek. Ez a világ most úgy gondolkodik, hogy mindenki csereszabatos, kipenderíthető. Pedig az audiovizuális nyelvünknek voltak tradicionálisan jó alkotóközösségei, mint a grafikusok, az animációsok. Most csak az összecsapottságot lehet érezni.

- Mi vezet ki ebből a helyzetből?

- Fogalmam sincs, illetve azt szoktam mondani: akkor kevesebb pénzt! A dolognak nem arról kellene szólnia, hogy ki mennyit tud költeni, hanem hogy egy meglehetősen beszorított helyzetben képes-e arra, hogy a rendelkezésére álló forrásokból kreativitással, leleményességgel létrehozzon valamit, ami addig nem létezett.

- De hisz benne, hogy képesek vagyunk rá, nem?

- Nem tudom, mert az, hogy kevesebb pénzért jót készíts, több energiával, az morális kérdés.

- Skizofrén helyzet, hiszen ha valami, akkor ez a szakma a pénzről szól.

- Pontosan ezért nem gondolom, hogy bármi is megváltozna. Mert miért lennék tisztességes, kiterítenek úgyis... Miért teljesítsem túl, amit elvárnak tőlem, hiszen lehet, hogy holnap már  az lesz a norma, amit elvárnak tőlem. Nem lehet ezzel mit csinálni. Pénzről szól, profitról szól.

- No de hogy lehet ezt pénz nélkül elképzelni? A Magyar Televízió képviselői is a pénztelenséggel indokolták a minőségi műsorok hiányát.

- Akkor egy merész lépésre lenne szükség. A közszolgálati tévé legyen például egy 24 órás hírtelevízió, de garantáltan a legpontosabbak, legtárgyilagosabbak, adják ők a legjobb elemzéseket és a legvilágosabb kommentárokat, mindegy, hányan nézik őket. Ez tisztességes vállalkozás lenne, nekem például ebben a hírvilágban valamiféle biztonságot, kapaszkodót jelentene.

- De hát éppen ezt nem tudják vállalni. És nem a pénz miatt.

- Igen, ez a hatalomipar fura játéka. A hatalomipar cibálja ide-oda a szereplőket. Kicsit keserűen  szemlélem az eseményeket és nem érzem, hogy a változás itt len- ne az ajtóban. Magyarországon az egy főre eső tévénézésre szánt idő botrányosan magas. Svájcban például mindössze egy óra. Többet járnak össze.

- Ezzel máris visszakanyarodtunk az örök alapkérdéshez: nem járunk össze, mert rossz az ország mentális állapota, az egyéb viszonyok miatt.

- Igen, s egyetlen kiutat látok: fordulj a közösségedhez! Miközben az áramvonal az, hogy ha csóró vagy, nézd a tévét órákon át, ha kevésbé vagy az, akkor lógj az interneten órákon át, ehhez képest kicsit frivolan hangzik, hogy menj a barátaiddal a kocsmába. A fiatalok ezt érzik, mert az új kávéházkultúra kibontakozása azt jelzi, hogy elegük van ebből, még akkor is, ha locsi-fecsi beszélgetéseik vannak. Ezek a beszélgetések jobbak, mint a világ bármely tévéműsora, mert ezekhez az emberekhez közöd van, velük együtt élsz, velük csinálsz mindent, az ő személyük nagyobb biztonságot ad neked, mint bármelyik telekommunikációs szolgáltatás, amit megkaphatsz.

Nem áll a mondás: kis pénz, kis foci

Kis pénz, kis foci, mondják ebben az országban, vagyis ugyanazt a munkát jól is meg tudom csinálni, ha több pénzt kapok. Az én gondom a pénzre rettenetesen éhes audiovizuális munkásokkal ellentétben az, hogy és lenne az a pénz, amiért megcsinálnád jól, eredeti módon, igényesen? Magyarországon teljesen elfogadott érv az, hogy igen, de ezt a munkát a brit, a svéd stb. mennyiért csinálja?, s ezzel azt sugallják, hogy szándékosan rontják a munka minőségét, mert nem kaptak elég pénzt. Ezt én nem tudom elfogadni. Van egy elvégzendő munka... nem hiszem, ha az ember tisztességgel végzi el, akkor sokkal több idő kell hozzá, mint ha összecsapja.