színház

2019.06.18. 17:44

Rekordokat döntött a Pannon Várszínház idei évada

Megtartotta ünnepi évadzáró társulati értekezletét a Pannon Várszínház kedden a Hangvillában.

Horváth Virág

Vándorfi László a színház igazgatója köszöntőjében elmondta, az elmúlt évad messze kiemelkedik az összes eddigi évadok eredményeihez képest. Emellett azt is kiemelte, hogy a TAO támogatás megszűnése csapást mért a Pannon Várszínház üzleti és bevételi tervére, de bízik abban, hogy az új támogatási rendszer kialakítása mihamarabb megtörténik. A 2017/18-as évadban összesen 213 előadás volt látható, és hetvenkétezer fizető néző fordult meg a Pannon Várszínházban. Az idei évadban mindkét értéket meghaladta a társulat.

- A 2018/19-es évadban július 31-ig tervezetten elérjük a 236 előadást, ami elképesztő csúcsa az eddigi működésünknek. A 2017/18-as évad hetvenkétezer fizető vendégéhez képest, az idei évadban 77 500 a fizető néző június 2-ig számolva. Ez arra enged következtetni, hogy elérhetjük a szintén rekordnak számítható a százezer fizető nézőt– tette hozzá Vándorfi László. Elhangzott, hogy a színház teljesítménye a kiemelt színházak közé predesztinálná a Pannon Várszínházat, ám egyelőre magánszínházi kategóriába esik.

Némedi Lajos, Ferenczy Gábor és Vándorfi László értékelte a Pannon Várszínház idei évadát
Fotó: Pesthy Márton/Napló

Erre reflektálva Némedi Lajos Veszprém alpolgármestere elmondta, Veszprém és a régió szereti a Pannon Várszínházat, és ez minden besorolásnál fontosabb. – Az, hogy az elmúlt évben is ilyen színes volt a repertoár, a műsor, a legnagyobb elismerést érdemli – tette hozzá Némedi Lajos.

–Nagy várakozással állunk a jövő év előtt, hiszen Alsóörsön várhatóan szeptemberben elkészül az új amfiteátrum. Remélem, minél több előadást fogadhatunk majd be ebbe az új térbe – mondta el az ünnepi eseményen Ferenczy Gábor Alsóörs alpolgármestere.

Az eseményen Vándorfi László és Bakonyi József kiosztották a Pannon Várszínház díjait is. A közönségszavazatok alapján a 2018/19-es évad legjobb előadása a Boeing, boeing – Leszállás Párizsban című darab lett, a díjat a rendező, Szelle Dávid vehette át.

Fotó: Pesthy Márton/Napló

Az elmúlt évad legjobb színész közönségdíjának harmadik helyezettje Papp Lívia, a második díjat Oravecz Edit, az első díjat pedig Molnár Ervin szerezte meg. Két színészi különdíj is kiosztásra került a közönség szavazataitól függetlenül, amelyeket Kovács Ágnes Magdolna és Szelle Dávid nyert el.

Fotó: Pesthy Márton/Napló

A legjobb titkársági dolgozó díját Székely-Szügyi Zsuzsanna érdemelte ki. Elismerését fejezte ki a Pannon Várszínház igazgatója Herczeg Róbertnek a műszaki területen nyújtott egész éves munkájáért.

A nyár folyamán bemutatják a Hair című darabot, a Pál utcai fiúk is látható lesz, valamint lesz egy sorozat a Csinibabából, és nem tudnak lekerülni a műsorról, immár 14 éve folyamatosan játsszák A padlás és A dzsungel könyve előadásokat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában