Sarkadi Nagy Antalné rendező emlékezett a sümegi Petőfi Színkörre

A város díszpolgárával, Sarkadi Nagy Antalné Margó nénivel az emlékház szakmai vezetője, Oszkai Réka beszélgetett a közönség soraiban ülők, többnyire a színkör egykori tagjai előtt és velük. Amint az kiderült, Margó néni még négyéves sem volt, amikor a soproni színházban szerepet kapott. Óvodában, iskolában, zárdában szerepelt, énekelt, verselt.

Az esten beszélt arról, hogy valójában maga sem tudja, miként lett rendező, viszont felnőttként a színészet nem vonzotta. Pedig már gyerekként szerepelt a bérházuk udvarán a lakók előtt. Énekelt, táncolt minden vasárnap, aztán ahogy nőtt, a zárdában többször mondott verset ünnepeken.

– Az első rendezésem 1956 előtti, Csiky Gergely Nagymama című darabjához fűződik, de felnőttként egy kivétellel sosem játszottam. Amikor a Padlás című darabot adtuk elő, nem találtunk senkit a Mamóka szerepére, hát elvállaltam. Mára elfogadtak, megszerettek az emberek, de biztos, hogy ebben a színháznak is szerepe volt. Talán nincs is olyan város hazánkban, ahol ne léptünk volna fel. Nagyon sok szeretet kaptam, de hiszen erre mindenki vágyik – mondta a népszerű, országszerte jól ismert rendező, akit hiába csábítottak Veszprémbe, Tapolcára, ő kitartott Csabrendek, majd Sümeg mellett. Számára mindig fontos volt, hogy a színpadra állított darab, annak üzenete, a jelmezek teljes egészet alkossanak.

– Ha tetszett egy regény, de nem volt hozzá forgatókönyv, megírtam. Számos népszerű darabot műsorra tűztünk, szólt előadásunk a választásokról, társadalmi problémáról, konkrétan az alkoholizmusról is. És volt olyan áthallásos darab, amelyet nem adhattunk elő – emlékezett Margó néni, aki még nemzetközi fesztiválon is öregbítette a csoport és a város hírnevét.

Addig és azóta sem történt hasonló. Ma is állítja azonban, hogy akkor is egy volt a fontos, ami minden rendező célja.

– Amikor a közönség beül a színházba, vagy sírjon, vagy nevessen. Ha a színész megfogja a közönséget a szívével, lelkével, szemével, akkor a tenyerén van. Ez mindig sikerül, de annál nagyobb öröm nincs, mint amikor tapsol, énekel, feláll a közönség. A rendezőnek és a színésznek ez a fizetsége. A közönségnek az, amit a színészek adnak. Olyan érdeklődők maradtak hosszú távon a társulatban, akikben van spiritusz, és emiatt nem tudtak ellenállni a színjátszásnak.

Ők, mint egy nagy család, összekovácsolódtak. Tehetségesek voltak, sajnos közülük néhányan mégsem játszottak velünk sokáig, mások pedig már sosem lehetnek köztünk. Minden ember valamilyen képességgel születik. Ha nem talál talajt, életében sosem lesz egészen boldog – mondta Margó néni, aki a 45 év alatt jelentős közösséget kovácsolt. Több mint száz műkedvelő színjátszóval dolgozott együtt a hosszú évek alatt. Vallja, hogy egy rendezőnek olyan vezetőnek kell lennie, akivel szívesen dolgoznak az emberek, aki megérti, meghallgatja őket. A világon minden így működik. Utolsó rendezése Sümegen a Kis herceg című darab volt, de vallja, hogy még egyet, Sütő András Káin és Ábel című darabját szeretné színpadra állítani.

Az eseményen az emlékház kiállítással is tisztelgett a nagy múlttal rendelkező Petőfi Színkör előtt.