Dalok és versek hangzottak el

2019.07.30. 07:00

Szépírók találkoztak a Somlón

A Szépírók Ajkai Asztaltársaságának lassan hagyományává válik, hogy nyári összejöveteleiket a szabadban tartják.

Borsos Renáta

A Somlóra immáron sokadik alkalommal tértek vissza, hogy újra szívükbe zárják a hegy nyújtotta természeti szépségeket, továbbá hogy kedvtelésüknek hódolva a költészetet és a gasztronómiát helyezzék a fókuszba közösségi együttlétük során. A szépírók elnöke, Oravecz Edit köszöntötte a csapatot, és megköszönte a meghívást, a vendéglátást Fábián Sándornak és feleségének.

A társaság egyik legaktívabb tagja, Makkay Lászlóné Mária lapunknak elmondta, lehetőségük adódott a nyári lak bájos miliőjében a kivételes szeretettel ápolt mintagazdaságot megtekinteni. Mint egy kis éden, úgy tárult eléjük a szőlő, a gyümölcsös és a virágoskert.

– Ottjártunkkor az élettelen hegy is élőnek látszott, tisztelettel megemelt kalapját borította fölénk, hogy még kissé távol tartsa az esőt, ami reggel szolid fenyegetéssel ébresztett minket. Az égiek végül kegyesek voltak hozzánk, kellemes időben, ezer finomságban és sok szeretetben volt részünk a nap folyamán.

A találkozó nem telt el költemények nélkül. A sort Horváthné Pannika nyitotta, dallal és verssel kedveskedett. A többiek szintén elhozták az alkalomra a kedvenc költeményeiket. Józsa Károly Arany János-i ihletettségű, gyönyörű versét olvasta fel nekünk, de spontán alkotások is születtek az öreg tanúhegyről Fábián Sándor sajátos hangulatú rímeket felsorakoztató tollából – mondta Makkay Lászlóné Mária.

A tartalmas nap kötetlen beszélgetéssel, felhőtlen kikapcsolódással, a természeti környezet nyújtotta feltöltődéssel telt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában