Ismét mehetünk

2018.10.30. 19:00

Szerdán nyílik meg a felújított Szépművészeti Múzeum

Három éven át tartott az átfogó rekonstrukció. Az újrarendezett állandó kiállítás mellett a Leonardo da Vinci és a budapesti lovas című időszaki kamaratárlattal is várják a látogatókat. 

Budapest, 2018. szeptember 24. A Liget Budapest Projekt keretében megújuló Szépmûvészeti Múzeum egyik állandó kiállítását rendezik szakemberek 2018. szeptember 24-én. A múzeum október végén nyílik meg a több mint három évig tartó felújítást követõen. MTI Fotó: Kovács Tamás

Forrás: MTI Fotó

Fotó: Kovács Tamás

A Szépművészeti Múzeum 1906-ban nyílt meg mint hazánk első állandó országos képzőművészeti gyűjteménye, egy akkor korszerűnek számító épületben. Ebből azonban természetesen hiányzott számtalan olyan funkció, amelyet a mai közönség már elvár egy múzeumépülettől, és a technológiai színvonal is egészen más volt – mondta el az MTI-nek adott interjújában az intézmény főigazgatója.

Baán László emlékeztetett arra is, hogy az épület a 2. világháborúban számos sérülést szenvedett. Ezeket csak gyors felújítással orvosolták, ezért több termet – például a most rekonstruált Román Csarnokot – évtizedekre elzártak a közönség elől, raktárként használták, más kiállítótereket pedig később irodai funkciókra építettek át.

Baán László, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa, a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója
MTI Fotó: Máthé Zoltán

A rendszerváltás óta kisebb lépésekben haladt az épület felújítása, de az átfogó rekonstrukcióra a Liget Budapest projekt nyújtott lehetőséget. A munkálatok csaknem 15 ezer négyzetmétert, az alapterület mintegy negyven százalékát érintették: korszerűsítették az elavult fűtési rendszert, klimatizálták a kiállítótermek jelentős részét, felújították a tetőszerkezetet, valamint új kiállító- és közönségforgalmi tereket (múzeumpedagógiai helyiségeket, éttermet, ruhatárat) és korszerű raktárhelyiségeket alakítottak ki az épületben – sorolta a főigazgató.

A látogatók két szakaszban vehetik birtokba a megújult épületet és az új kiállításokat: szerdán a mélyföldszinti terek és a felújított Román szárny nagy része, valamint az ott található kiállítások – az Egyiptomi, az Antik, a Régi Szobor gyűjtemények, valamint a Régi Képtár jelentős része – nyílnak meg, az összes új állandó kiállítás pedig 2019 közepétől lesz látogatható.

A Szépmûvészeti Múzeum restaurált román csarnoka
MTI Fotó: Kovács Tamás

Baán László elmondása szerint ugyanis a három éves felújítás idejére a gyűjteményt a Városliget felőli, teljes egészében ideiglenes raktárrá alakított Barokk szárnyba költöztették, így a következő hónapokban ezt az épületrészt kell megújítani, hogy minden szempontból alkalmas legyen a kiállítások befogadására.

Mint hangsúlyozta, jelentősen megújulnak az állandó tárlatok, amely annak is igazi meglepetés lesz, aki a felújítás előtt gyakran megfordult az épületben, a közönségnek most visszaadott Michelangelo-termet pedig egy időszaki Leonardo-kamarakiállítással nyitják meg. A tárlat azt a mestert egész életében foglalkoztató problémát járja körbe – a Szépművészeti Múzeum híres, Leonardóhoz köthető lovasszobrán és Magyarországon még sosem látott mennyiségű Leonardo-rajzon keresztül -, hogy miképpen lehetséges megvalósítani egy két lábra ágaskodó ló és lovasának szobrát – mondta el a főigazgató.

Turisták a Millenniumi emlékmű (j) és a Szépművészeti Múzeum neoklasszicista épülete előtt a budapesti Hősök terén
MTVA / Bizományosi: Balaton József

Baán László kiemelte, hogy a felújítás jelentős gyűjteményi átrendeződéssel is jár: újraegyesül a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria 1957-ben szétszakított gyűjteménye, és a Szépművészeti az 1800 előtti egyetemes és magyar képzőművészet kiállítóhelyeként működik majd, vagyis a magyar régi mesterek több évtizedes távollét után visszatérnek a Szépművészetibe, míg onnan a 19-20. századi nemzetközi anyag főművei ez év decemberétől egyelőre a budai Várba, a Nemzeti Galériába költöznek, megelőlegezve a majdani végleges struktúrát.

2021 végére ugyanis a Városligetben, a Petőfi Csarnok helyére felépül az Új Nemzeti Galéria, amely a 19-20. századi és kortárs képzőművészet kiállítóhelyeként, világszínvonalú körülményeket biztosítva lesz végleges otthona a külföldi és magyar mesterek alkotásainak – közölte.

A japán SANAA építésziroda díjnyertes látványterve az Új Nemzeti Galériáról
MTI Fotó: SANAA építésziroda

Baán László elmondása szerint a Liget Budapest projektnek köszönhetően épülhet fel az Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ (OMRRK) is a Szabolcs utcában, amely a Szépművészeti Múzeum, a Nemzeti Galéria és a Néprajzi Múzeum több mint 350 ezer műtárgyának megőrzéséhez és tudományos feldolgozásához biztosít európai szinten is kiemelkedő minőségű feltételeket és technikai hátteret.

Az OMRRK épülete 2018 végére készül el, így a jövő év elején megkezdődhet a műtárgyak beköltöztetése, és a közönség már 2019-ben birtokba veheti az épületkomplexum látogatható tereiként működő látványraktárakat.

A megújult Szépművészeti Múzeum festményraktára
MTI Fotó: Kovács Tamás

A felújítás előtt évtizedekig raktárként funkcionáló Román Csarnokban a közönség elől elzárva tárolták a Szépművészeti gipszmásolat-gyűjteményének nagy részét is, amelynek sorsa hét évtized hányattatás után rövidesen szintén megoldódik: a műtárgyak a felújítás alatt álló komáromi Csillag erődbe kerülnek, amely a Szépművészeti Múzeum Barokk szárnyához és az OMRRK látványraktárához hasonlóan szintén 2019 nyarán nyílik majd meg a látogatók előtt – számolt be Baán László.

Borítókép: A Liget Budapest Projekt keretében megújuló Szépművészeti Múzeum egyik állandó kiállítását rendezik szakemberek

MTI Fotó: Kovács Tamás

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában