Kultúra

2017.03.04. 10:21

Szövött mesék-kiállítás nyílt a könyvtárban

Szövött mesék címmel kiállítás nyílt a Göllesz Viktor Fogyatékos Személyek Nappali Intézmény fiataljainak munkáiból az EKMK Március 15. úti Könyvtárában pénteken.

Rieger Zsanett

A kiállítást Dr. Strenner Zoltán önkormányzati képviselő nyitotta meg, aki beszédében elmondta, március 3-án van a veleszületett fogyatékkal élők világnapja, így az időzítés nem is lehetne tökéletesebb a megnyitóra. Mint elmondta, minden ember egy külön világ, egy csoda, és a szövött tárgyakat is csak olyan ember készítheti, aki ugyanúgy sír és érez, mint bárki más. Mert mit is jelent is az, hogy fogyatékos?- tette fel a kérdést, hiszen tökéletes nincs, emlékeztetett beszédében. Egy bizonyos pont után már csak a hit van. A kiállítás címével kapcsolatban megemlítette: ha valaki belül meg tud maradni gyereknek, az egy csodálatos dolog. Ő maga még ahhoz a generációhoz tartozott, ahol esténként olvastak mesét a gyerekeknek, mondta el Dr.  Strenner Zoltán. Meséket, ahol a Jó és Rossz hadakozik, és a Jó győz. Ami látszik is a kiállításon, tette hozzá. Köszönetet mondott még Krámli Idának, a Göllesz Viktor Fogyatékos Személyek Nappali Intézmény elnökének a kiállítás létrejöttéért. A megnyitó zárásaként pedig Andrea Bocelli Time To Say Goodbye című száma csendült fel. Ezután az intézmény fiataljai szövésbemutatót tartottak az érdeklődőknek, majd pedig Krámli Ida mutatta be röviden az intézményt. A kiállítás március 31-ig, a könyvtár nyitvatartási idejében tekinthető meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!